4 év után elérte a fiatal nő, hogy sterilizálják, mert nem akar gyereket

Holly Brockwell kijelentése nagy vihart kavart, ő volt az a fiatal nő, aki 26 évesen kijelentette, hogy nem akar gyereket.


Az internetezők valósággal szétszedték, óriási viták voltak a döntésével kapcsolatban. Erről korábban már itt írtunk.

1

Az írónő akkor elhatározta, hogy sterilizáltatja magát.

Holly mindezért 4 évig küzdött és nemrég átesett a beavatkozáson.


Most elmondása szerint ő a világ legboldogabb embere.

A nő 26 évesen kereste fel a háziorvosát azzal, hogy sterilizáltatni akarja magát. Az orvos azonban először ledöbbent, majd hazaküldte a lányt, azzal, hogy túl fiatal hogy egy ilyen visszafordíthatatlan döntést hozzon.

3_telegraph

Holly azonban nem adta fel, több orvost is felkeresett, de mindenki elküldte:

„Volt olyan orvos, aki azt tanácsolta, hogy ha ennyire nem akarok gyereket, köttesse el magát a párom. Mikor ezt tanácsolták, a barátom 24 éves volt: két évvel fiatalabb, mint én, amikor engem túl fiatalnak neveztek egy ilyen volumenű döntéshez.” – mondta el később a lány. Természetesen Holly a fogamzásgátlás több formáját is kipróbálta, szedett tablettát, de a terhességtől való félelme miatt gyakran rosszul volt.

32A333F600000578-3513800-image-m-75_1459252625366

Holly végül pereskedni kezdett, hogy elérje, hogy meddővé tegyék és ezalatt nagyon sok kritikát kapott. Az orvosok mellett a barátai, az ismerősei, sőt még a családja is ellenezte a döntését:

„Egyszerűen nem fogták fel, hogy én ezt a döntést alaposan megfontoltam. Úgy gondolták, hirtelen felindulásból és leginkább félelemből döntöttem így.”

A nő szerint az nem igaz, hogy azért, mert nem akar saját gyereket, ez azt jelenti, hogy nem szereti a gyerekeket.

2_telegraph

„Olyan ez, mint amikor találkozol egy szupercuki, nagy testű kutyával. Elveszel a bundájában, miközben simogatod, de örökbe azért nem fogadnád. No, valahogy így vagyok én is a gyerekvállalással.

A bíróság nemrég végül engedélyezte a nőnek a művi meddővé tételt, és ezután Holly várólistára került. A beavatkozásra pedig nemrég került sor a londoni St. Thomas kórházban.

Me_and_Hat-large_trans++mjLgKhhB2GvsWnW5mnsmhLapOAF_R0o9G_y1zZ0rt7Y

Holly a műtét után kis idővel azt mondta, hogy még kicsit hányingere van, mégis a világ legboldogabb emberének érzi magát.

hollybrockwell-web_0

„Ez az első olyan nap az életemben, mikor úgy ébredek fel, hogy meddő vagyok. Hogy nem lehet gyermekem. Madarat lehetne most fogatni velem" – írta a Daily Mailnek.



Forrás: nlcafe.hu

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com