4 kilós hajcsomót kellett eltávolítani a lány gyomrából

Egy korty vizet sem tudott meginni Ayperi Alekseeva, akinek az egész gyomrát kitöltötte a haj.hajTudták a szülők, hogy a 18 éves lányuknak az a bizarr szokása, hogy rágcsálja a hajvégeit, és a szőnyegre kihullt hajszálait, mégsem tudtak mit tenni, mert hiába büntették, tiltották, a kirgiz Ayperi Alekseeva továbbra is hódolt az egészségtelen szokásának, ami miatt az élete komoly veszélybe került.

Ayperi helyzete az elmúlt néhány hétben fordult a legrosszabbra, mert a lány hasa állandóan fájt, nem volt étvágya, és szinte azonnal kihányta azt a pár falat ételt, amit a szülei nyomására megevett.

A kamasz apja akkor döntött úgy, hogy kórházba kell vinni a gyerekét, amikor már egy korty vizet sem tudott meginni. A batkeni kórházban röntgenvizsgálatot végeztek a lányon. Ebből kiderült, hogy Ayperi gyomrát egy hatalmas, áthatolhatatlan massza tölti ki.

Az orvosok tudták, hogy nagy a baj, ezért szinte azonnal megműtötték a lányt. A beavatkozás után, Bahadir Bebezov, a batkeni kórház sebészprofesszora beszámolt róla, hogy egy 4 kilós, többnyire hajszálakból és szőnyegszálakból álló bezoárt kellett eltávolítani Ayperi gyomrából.

Bebezov azt is elmondta, hogy ötven évnyi műtéti leírást nézett át a kollégáival, de nem találtak a kórház történelmében ilyen, vagy hasonló esetet. Az orvos hozzátette, hogy az utolsó pillanatban a műtőasztalra került lány gyomrát annyira kitöltötte a hajcsomó, hogy ahogy megnyitották a gyomor falát, a torlasz már tódult is ki a résen. Ayperi most már otthon lábadozik, és megígérte, hogy többé nem eszi meg a haját.

(Forrás: hir24.hu)

Hozzászólások

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

http://ujhazak.com