57 kilót fogyott egy nő miután abbahagyta a kávézást

Egy brit nő állítása szerint másfél év alatt közel 60 kilót adott le, mikor felhagyott a kávézással.


Amy Richie éveken keresztül Starcbucks kávé függőségben szenvedett. Emiatt a végén már 152 kg volt a súlya.

A 26 éves lány életét kétszer változtatta meg a Starbucks kávé. Először, mikor legelső alkalommal megkóstolta, másodjára meg, amikor lemondott róla.

–írja a Sun.

SNF2026A---_2080284a

Amy éveken át napi kétszer kereste fel a kávézót, hogy igyon egy nagy cukros, habos adagot és észre sem vette mennyi sokat hízik.

Az asszony elmondása szerint egész életében a súlyával küzdött, odavolt az édességért, de nem tudta mennyi kalóriát tartalmaz a napi két kávé, amit elfogyaszt.

A két tejszínhabos, szirupos adaggal ugyanis 1900 kalóriát vitt be a szervezetébe naponta. Ez pedig annyi mintha egy hamburgert, nagy adag sült krumplit és shake-t fogyasztott volna el a McDonalds-ban. A kávéfüggősége pedig hetente kb. 20 ezer forintnak megfelelő összegbe került.

99290

Amy egy nap rájött, hogy valami nem stimmel, mikor már nem talált a méretére való ruhát a boltban.

Elhatározta, hogy véget vet az egészségtelen életmódnak. Felhagyott a kávézással és elkezdett edzeni. Így sikerült 18 hónap alatt 152 kilós súlyából 57 kilót lefogynia

Hihetetlen érzés! A családom rám sem ismert, a fiúm pedig el sem meri hinni, hogy végre van derekam. Nagyon büszke vagyok magamra és nagyon boldoggá tesz, hogy képes voltam feladni a függőségemet" – mesélte boldogan a fiatal nő.

Forrás: borsonline

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com