8 órát várt padlón alvó lázas gyerekével a kórházi orvosra egy brit anya

Egy anyuka a közösségi oldalán fejezte ki dühét, mert elképesztő módon bántak vele és lázas kislányával egy brit kórházban.


Jessica Dalton elmondása szerint a 2 éves lázas gyerekével 8 órán át kellett várnia, míg egy orvos megvizsgálta.

PAY-Isabella-Dalton-slept-on-Hospital-Floor

Isabellának eközben a hideg padlón kellett aludnia, mert nem fektethette semmilyen ágyba.

2E0FB74400000578-0-image-m-4_1446552744114

Az anya a kislányt magas lázzal és kezdődő mandulagyulladás miatt vitte a lancashire-i kórházba. Állítása szerint 8 órát kellett várnia, míg egy orvos végre megvizsgálta a gyereket, aki közben a hideg padlón aludt.

PAy-Jessica-Dalton

"Újra és újra megkérdeztem, hogy nem fektethetem-e le valamelyik kórházi ágyba, hogy kényelmesebben aludhasson, ám azt mondták, addig nem hagyhatja el a várótermet, amíg valaki meg nem vizsgálta" – mondta el felháborodva a Daily Mailnek a 22 éves anyuka, aki arról is beszélt, hogy elment mellettük egy orvos és semmit sem tett.

2E0FB74900000578-0-image-a-7_1446552821083

A lap megkeresésére a kórház igazgatója mindennek az ellenkezőjét állította:: Van egy nagy, kényelmes várótermünk a gyerekosztályon, ahol rengeteg ülőhely, játék, könyv, játék és tévé várja a betegeinket. Mindig biztosítunk takarót, innivalót és más egyéb dolgot, ha a család tagjai tudatják velünk, mit szeretnének. Nincs szükség arra, hogy a gyerekek vagy más páciensek a váróterem padlóján aludjanak" – jelentette ki Karen Partington.

Forrás: life

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

A bélmikrobiom egyensúlyának felborulása okozhatja az inzulinrezisztencia jeleit egy új kutatás szerint.

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Nem árt odafigyelni!

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Akár vaksághoz is vezethet a tartós szokás a szakértő szerint.

Sztrókhoz vezetett a napi 8 energiaital

Sztrókhoz vezetett a napi 8 energiaital

Az extrém mennyiségű koffein miatt záródott el egy ér a férfi agyában.

Sokat tehetsz az egészségedért ezekkel a mozgásformákkal

Sokat tehetsz az egészségedért ezekkel a mozgásformákkal

Egyszerre több területen hatnak a Harvard Egyetem tudósai által ajánlott mozgásformák.

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

http://ujhazak.com