97 évesen halt meg a férfi, aki 20 évig ült felesége sírja mellett

Rocky Abalsamo 55 év után veszítette el feleségét, Julitát 1993-ban. Onnantól kezdve minden egyes nap a felesége sírja mellett ült. A férfi 97 évesen hunyt el január 22-én. Felesége mellé helyezték végső nyugalomra.


Az bizonyos, hogy Rocky Abalsamo és feleségének története az igaz szerelemről tanúskodik. Az elkötelezett özvegy állítása szerint sokkal jobban érezte magát, hogy órákat ült a bostoni temetőben.
A férfi elmondása szerint, amikor elveszítette a feleségét, akkor vele együtt egy része is távozott.

A férfi ezért inkább áthelyezte székhelyét a St. Joseph temetőbe, ahol egész nap ücsörgött. Alig evett vagy ivott, és egyáltalán nem érdekelték az időjárási körülmények.

article-2547186-1B02364F00000578-68_634x430 article-2547186-1B045A4400000578-82_634x765

Rocky 97 éves korában hunyt el, addig folyamatosan látogatta felesége sírját. A férfi egyébként 2000 óta nagy tiszteletnek örvendett, ekkor fedezte fel a Boston Globe című lap igaz szerelmének történetét. Rocky örült a figyelemnek, de egyáltalán nem ezért ült felesége sírja mellett, egyszerűen csak a közelében szeretett volna maradni.

article-2547186-1B044A5A00000578-194_634x466

Julitával két közös gyermekük van, velük együtt költöztek az Egyesült Államokba. Julita 1993-ban halt meg egy szívműtét komplikációjának következtében. A férfi a temető nyitvatartási idejében folyamatosan felesége sírjánál ült. Később összebarátkozott a temetőt látogató emberekkel, akik igen nyitottak voltak felé.
Utoljára júliusban látogatta meg a temetőt, hiszen később beteg lett. Lánya elmondta, hogy édesapja gyásza sokszor nehéz volt a család számára. Féltek, hogy megfázik odakint, sokszor szerették volna, hogyha képes továbblépni. Mostanra azonban Rocky és Julita újra egymásra találhattak.

article-2547186-1B034F5400000578-816_634x837
forrás: DailyMail

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com