A döbbenetesen sovány férfi képtelen meghízni

A tudósok végre megoldották annak a szupersovány paraolimpikonnak a rejtélyét, aki egyszerűen képtelen hízni: ritka betegségben szenved, ami miatt a teste úgy hiszi túlsúlyos.


sovany


A brit biciklisnél Tom Stanifordnál egy ritka MDP szindróma nevű betegséget diagnosztizáltak, amely mindösszesen nyolc embert érint az egész világon. A betegség okozója egy egyszerű génmutáció, amely látszólag össze nem függő tüneteket vált ki, mint például az indokolatlan súlyveszteség, két típusú cukorbetegség és csontritkulás.


Tom egyébként normál súllyal született, ám a gyermekkora és tinédzser évei alatt elvesztette az arca és végtagjai körül található szinte összes zsírszövetet. A teste úgy érzékeli, hogy a vérének túlontúl magas a zsírtartalma, ezért egyszerűen nem engedi a szervezet megfelelő működéséhez szükséges egészséges zsírraktározást, nincsenek természetes zsírpárnái. A zsír ilyen fajta hiánya folyamatos fájdalmat eredményez a karjaiban és lábaiban, a hallása gyerekkorától kezdve rohamosan romlott, így ma már hallókészüléket kényszerül viselni, valamint  esetében a csonttörés kockázata is többszöröse a normálisnak.


sovany2


Ez utóbbi azért különösen veszélyes a számára, mivel versenyszerűen kerékpározik.  Így egy versenyzés közben elszenvedett komolyabb bukás akár az életébe is kerülhet. Ám ezzel mit sem törődik a jelenleg legjobb brit paralimpikonok közé sorolt kerekes. Sőt, azt reméli a diagnózisnak köszönhetően, majd javul az állapota és sikerül kvalifikálnia magát a 2016-os riói Paralimpiára.


[dailymail]

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

A bélmikrobiom egyensúlyának felborulása okozhatja az inzulinrezisztencia jeleit egy új kutatás szerint.

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Nem árt odafigyelni!

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Akár vaksághoz is vezethet a tartós szokás a szakértő szerint.

Sztrókhoz vezetett a napi 8 energiaital

Sztrókhoz vezetett a napi 8 energiaital

Az extrém mennyiségű koffein miatt záródott el egy ér a férfi agyában.

Sokat tehetsz az egészségedért ezekkel a mozgásformákkal

Sokat tehetsz az egészségedért ezekkel a mozgásformákkal

Egyszerre több területen hatnak a Harvard Egyetem tudósai által ajánlott mozgásformák.

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

http://ujhazak.com