A gombáknak lábfétise van

FootA Nature című folyóiratban publikált, nemrég készült tanulmány kimutatta, hogy lábbőr sokkal több gombás eredetű fertőzésnek ad helyet, mint bármely más felszín a testünkön.

Úgy tűnik, a gombáknak lábfétise van. Amikor a kutatók feltérképezték az emberi testfelszínen élősködő gombafajokat, úgy találták, hogy lábunk bőrén a legkülönbözőbb gombafajok is megtalálhatók. Bőrünk számos mikrobának ad otthont, ám a korábbi tanulmányok inkább a  baktériumokra koncentráltak. A hiánypótló tanulmány során, a kutatók tíz egészséges önként jelentkezőtől vettek bőrmintát, amelyek a test 14 különböző részéről származtak, többek között a fejről, a száj és az orr körüli területekről, a végtagokról s a láb három különböző részéről.

A felsorolt testrészeken a gombák egy bizonyos nemzetsége, a  Malassezia dominált. A lábon azonban a gombák több nemzetsége is jól megélt. Az ok valószínűleg az lehet, hogy egyrészt a láb gyakran érintkezik közvetlenül a környezettel, másrészt ez a testrész ideje nagy részét egy meleg és nedves cipő belsejében töltik, végül pedig, hogy ezt a testrészünket nem mossuk olyan gyakran, mint a kezeinket.

Ugyanakkor a jó hír, hogy a gombák sokfélesége nem jelenti azt, hogy a baktériumok is ilyen változatosságban vannak jelen. Nyilvánvaló, hogy mikrobák különböző fajtái a bőr más-más részét preferálják. Ezeknek a preferenciáknak a tanulmányozása és megértése nagyban hozzájárulhat a bőrbetegségek kezeléséhez.

Forrás: www.scientificamerican.com

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com