A gyerekkori cukorbetegség elfogadása szakemberek szerint még mindig nehézkes

Bár a gyermekkori cukorbetegség gyógyíthatatlan, krónikus állapot, az ebben szenvedők megfelelő kezelés mellett is teljes életet élhetnek, de az ilyen gyerekek oktatási rendszerbe jutása még mindig nehézkes - derült ki a témában tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón. Velkey György, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke azt mondta, egyik missziójuk, hogy megszólítsák a társadalmat, nyílt és világos párbeszédre törekedve az orvosok, a szülők és a pedagógusok között. Hozzátette, a gondozóhálózat rendelkezésre áll, de sok múlik a gyermek környezetén, a befogadó közegen is.


A Bethesda Gyermekkórház főigazgatója szerint korszerűsíteni kell az 1-es típusú cukorbetegségről alkotott felfogást mind a kezelőorvosok, mind a gyerekek szülei, a pedagógusok és mások körében. A szakemberek igyekeznek elérni az óvoda- és iskolapedagógusokat is, hogy próbáljanak változtatni a sok esetben a gyermeket a betegsége okán a közösségből kirekesztő magatartásukon, mert szemléletváltásra van szükség - emelte ki.


Kocsisné Gál Csilla, a Szurikáta Alapítvány kuratóriumi elnöke arról beszélt, még mindig sok óvoda és iskola zárkózik el az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő gyerekek nevelésbe vételétől.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Találkoztak olyan esettel, amikor felvették ugyan a gyereket az óvodába, de olyan kikötéseket tett az intézmény, amely végül lehetetlenné tette a gyerek közösségben maradását.


A kuratóriumi elnök hangsúlyozta, a gyermekkori diabétesz kezelhető, de nagy odafigyelést igénylő állapot, a pedagógusnak minden esetben jelen kell lennie, ami valóban többletmunkával jár. Hozzátette, hogy a szórás nagy: van olyan intézmény, amely szívesen vesz fel diabéteszes gyermeket, de jelentős azok száma is, ahol elzárkóznak a beteg gyermek óvodába, iskolába történő felvételétől, holott egy 2015-től hatályos törvény szerint kötelező a hároméves - köztük a cukorbeteg - gyermek felvétele az oktató-nevelő intézménybe.


Kocsisné Gál Csilla elmondta, az alapítványhoz heti 2-3 alkalommal érkezik jelzés szülőktől arról, hogy valamely intézmény elzárkózik a beteg gyermek felvételétől, ami igazán a kistelepüléseken élőknek okoz nehézséget. Ennek oka szerinte a tudáshiány, az együttműködés hiánya és a rugalmatlanság. Magyarországon az elmúlt harminc évben megháromszorozódott a 1-es típusú cukorbetegséggel diagnosztizált gyerekek száma. A '80-as évek végén minden százezer magyar gyerek közül hét lett diabéteszes, ma ez a szám húsz körül van, és míg a betegség régebben a 10-14 éves korosztályt érintette, ma már hatéves kor alatt is jelentkezhet.


H. Nagy Katalin, a Békés megyei gondozóközpont vezetőjének véleménye szerint is komoly társadalmi edukációra van szükség, hiszen a betegség korszerű kezelése lehetővé teszi, hogy a gyermek korának megfelelő közösségbe járjon és teljes életet éljen. Azonban a pedagógusok nem kapnak megfelelő segítséget ahhoz, hogyan kell egy ilyen gyermekre odafigyelni - vélte. E szempontok közé sorolta, hogy a gyermek ehet óra közben is, vagy ha rosszul van, csak kísérettel mehet(ne) az iskolaorvosi rendelőbe.


Tóth-Heyn Péter, a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinika igazgatóhelyettese elmondta, a betegség kezelésében az utóbbi években számos új technológia elérhető. Okos vérnyomásmérők, inzulinpumpák és a bőr alá beültethető cukormérő szenzorok kerültek piacra. Míg utóbbi nem vagy csak egyedi támogatásban érhető el, az inzulinpumpát támogatja a társadalombiztosítás.


A tünetek felismerésének fontosság kiemelve elmondta, ha a gyerek extrém sokat iszik, sokat pisil, a fokozott étvágy mellett fogyás tapasztalható, vagy fáradt, gyenge, akkor érdemes a cukorbetegségre gondolni és szakember segítségét kérni. A gyógyszeres kezelés mellett elengedhetetlen a megfelelő diéta betartása is.


Abban az esetben, ha az oktató-nevelő intézmény elzárkózik a beteg gyermek felvételétől, érdemes a szülőknek az önkormányzathoz fordulni. Ezen kívül lehetőség van az oktatási jogok biztosához, az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz vagy az alapvető jogok biztosához fordulni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

A bélmikrobiom egyensúlyának felborulása okozhatja az inzulinrezisztencia jeleit egy új kutatás szerint.

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Nem árt odafigyelni!

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Akár vaksághoz is vezethet a tartós szokás a szakértő szerint.

Sztrókhoz vezetett a napi 8 energiaital

Sztrókhoz vezetett a napi 8 energiaital

Az extrém mennyiségű koffein miatt záródott el egy ér a férfi agyában.

Sokat tehetsz az egészségedért ezekkel a mozgásformákkal

Sokat tehetsz az egészségedért ezekkel a mozgásformákkal

Egyszerre több területen hatnak a Harvard Egyetem tudósai által ajánlott mozgásformák.

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

http://ujhazak.com