A hároméves autista kislány csodálatos festményei

Elképesztő festményeket készít az a hároméves autista kislány, aki még beszélni sem tud. Egyik képét 300 ezer forintnak megfelelő összegért adták el.


Iris Grace Halmshaw csak pár hónapja kezdett el festeni terápiája részeként. Amikor az édesanya az interneten is közé tette a festményeket, akkor azok elképesztő fogadtatásban részesültek.

Iris a művészetet csak terápiaként kezdte el, de amikor a szülők árulni kezdték a képeket, akkor igazán meglepődtek, hogy az emberek mennyit is adnának lányuk festményeiért.

article-2340234-1A47197A000005DC-986_634x308

A festés segített a kislány állapotát javítani is, most már játszik a szüleivel és sokkal vidámabb. A szülők csak három hónapja jöttek rá arra, hogy gyermekük született tehetség. A képeket egy jótékonysági szervezet aukcióján árverezték el.
Eddig nyolc képet adott el a család, de tervezik, hogy a többi munkát is elérhetővé teszik.
A hároméves kislány egyáltalán nem beszél, tavaly diagnosztizálták autizmussal. A szülőkkel a művészetterápia miatt szemkontaktust is teremt, ezelőtt semmilyen gyógymód nem bizonyult hatásosnak. A szülők nagyon sokat küzdenek azért, hogy fejlesszék lányuk társas érzékeit, úgy tűnik, eddig a festés a legjobb módja ennek.

article-2340234-1A471959000005DC-340_634x476 article-2340234-1A471AE2000005DC-605_634x627

Iris rajzolni ki nem állhat, azonban, hogyha festékek kerülnek elé, akkor kibontakozik a csoda. Sokan azt mondják, hogy Iris festményei is megmutatják a világnak, hogy a kreativitás útjába semmi sem állhat.
Szerencsére a kislány festményeiből futja most már a megfelelő terápiára és az eszközökre is, amellyel újabb képeket alkothat.

article-2340234-1A471951000005DC-811_634x321 article-2340234-1A471A91000005DC-163_634x476

 
forrás: DailyMail

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com