A HIV-fertőzés megduplázza a szívbetegség kockázatát

A globális adatok elemzése azt mutatta, hogy a HIV-fertőzöttséggel összefüggő szív- és érrendszeri betegségek aránya több mint megháromszorozódott az elmúlt 20 évben, mivel a vírussal diagnosztizált emberek ma már tovább élnek.

Mindezek hatása a fekete-afrikai és ázsiai-csendes-óceáni térségben, legfőképp Szváziföldön, Botswanában és Lesothóban érezhető a legerősebben. A kutatók szerint a mostani eredmények segíthetik a szükséges kezelések kidolgozását az olyan emberek számára, akik a legnagyobb kockázattal néznek szembe - olvasható az eurekalert.org tudományos hírportálon.

Az Edinburgh-i Egyetem szakemberei által vezetett nemzetközi kutatócsoport 153 országból származó tanulmányokat elemezve mérte fel a szívbetegségek előfordulási arányát a HIV-vírussal fertőzöttek körében. A csaknem 800 ezer ember bevonásával készített tanulmányok átvizsgálásával a szakemberek arra jutottak, hogy a HIV-fertőzött páciensek esetében kétszer magasabb a szív- és érrendszeri betegségek kockázata, mint a nem fertőzött embereknél.



A Circulation című szaklapban publikált tanulmány szerint a HIV-fertőzöttséggel összefüggő szívbetegségek jelentette globális teher több mint kétharmada a fekete-afrikai és ázsiai-csendes-óceáni térségből ered. Jelenleg világszerte több mint 35 millió ember fertőzött HIV-vírussal és ez a szám folyamatosan nő.

A fertőzöttek ugyanakkor ma már nagyobb valószínűséggel halnak bele olyan krónikus betegségekbe, mint a rák vagy a szív- és érrendszeri problémák, mivel az antiretrovirális kezelések immár segítenek kordában tartani a HIV-fertőzést. A világ bizonyos részein ma már a HIV-fertőzöttség is szerepel a szívbetegségek olyan jól ismert kockázati tényezői között, mint a nem megfelelő étrend és életmód. Ugyanakkor még kevéssé ismert, hogy miként függ össze a HIV-fertőzés és a szívbetegség. A kutatók úgy vélik, hogy a vírus gyulladást idézhet elő a vérerekben, aminek hatására nyomás nehezedik a vérkeringésre. Egy másik elmélet szerint a vírus növelheti a vérzsírszintet, befolyásolva a szervezet azon képességét, hogy szabályozza a vércukorszintet, amely ugyancsak szívbetegséghez vezethet.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

A bélmikrobiom egyensúlyának felborulása okozhatja az inzulinrezisztencia jeleit egy új kutatás szerint.

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Nem árt odafigyelni!

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Akár vaksághoz is vezethet a tartós szokás a szakértő szerint.

Sztrókhoz vezetett a napi 8 energiaital

Sztrókhoz vezetett a napi 8 energiaital

Az extrém mennyiségű koffein miatt záródott el egy ér a férfi agyában.

Sokat tehetsz az egészségedért ezekkel a mozgásformákkal

Sokat tehetsz az egészségedért ezekkel a mozgásformákkal

Egyszerre több területen hatnak a Harvard Egyetem tudósai által ajánlott mozgásformák.

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

http://ujhazak.com