A lebénult menyasszony saját lábán sétált az oltárhoz! – megható videó

Elképesztő akaraterejével mutathat példát társainak egy egykori atlétanő.


Gina Giaffoglione 6 éve egy autóbaleset miatt bénult le deréktól lefelé.

635482846892742821

Mikor két évvel ezelőtt szerelme megkérte a kezét, elhatározta, hogy ő bizony saját lábán fog az oltár elé menni. Az egészet pedig meglepetésnek szánta, sem a vőlegénye, John, sem pedig a vendégek nem tudtak arról mit tervez.

38080_64886_pareja_584_365

Gina egyedül az apját avatta be a terveibe, aki először ledöbbent, mikor meghallotta mit szeretne a lánya. De aztán természetesen mindenben segített neki a hosszú hónapokig tartó felkészülés alatt.

d5a1abbbacd4503eddde5f3eb743ab53

 „Azt mondtam neki, hogy mindegy, hogy a saját lábán, vagy a kerekesszékével megy-e az oltár elé, mert így is, úgy is lélegzetelállító lesz. Gina azonban kötötte az ebet a karóhoz, és arra kért, segítsek neki megvalósítani a legnagyobb álmát." – mesélte el az apa.

o-WEDDING-facebook

Ginára előbb másfél évig járt fizikoterápiára, majd pedig újra meg kellett tanulnia hogyan tudja kiegyenesíteni a testét. Ezután elkezdte gyakorolni a járást egy járógép és egy bot segítségével.

„Nagyon furcsa volt úgy lábra állni, hogy deréktól lefelé igazából nem érzek semmit, csak egy halvány bizsergést. Ettől függetlenül leírhatatlan élmény volt ennyi idő után újra járni" – emlékezett vissza a lány.

337389_1280x720

bride7n-2-web

A lány végül a kemény kitartás, akarat és elszántság árán elérte a célját és saját lábán érkezett az esküvőjére. A megható pillanatról pedig videó is készült.

100081

Az eseményről a KETV7 amerikai hírcsatorna készített összeállítást. Ebből kiderült, hogy Gina még akkor sem hagyta el magát, mikor megtudta, hogy többé nem tud majd járni.

menyasszony

Nem érdekelte a kerekesszék, rendszeresen járt edzésre, és igyekezett fitten tartani magát. „Soha nem hagyja, hogy a körülmények áldozata legyen, mindig kihozza magából a maximumot" - nyilatkozta Gina férje, John Springhower, aki azt is elmondta, hogy ő Gina kitartásába és optimizmusába szeretett bele.

061438582f5eca521a06861144702

141005_abc_paralyzed_16x9_992



Forrás: hír24

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com