A lengyel egészségügyi dolgozóknak március 1-ig be kell oltatniuk magukat

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Március 1-jéig a lengyel egészségügyi dolgozóknak, gyógyszerészeknek és orvostanhallgatóknak kötelezően fel kell venniük a Covid-19 elleni oltást a csütörtökön közzétett miniszteri rendelettervezet értelmében.A rendelet az orvosokon kívül az egészségügyi intézmények minden dolgozójára vonatkozik, valamint a gyógyszertárak alkalmazottjaira és az orvostanhallgatókra is. Az egy- vagy kétadagú vakcinával végzett oltásról szóló bizonyítványt márciustól az egészségügyisek közül azoknak a felgyógyultaknak is be kell mutatniuk, akik esetében hat hónapnál régebbi a pozitív vírusteszt.
    

A rendeletet azzal indokolták, hogy megelőző intézkedésekre van szükség azoknál a járvány idején stratégiai jelentőségűnek számító szakmai csoportoknál, amelyek tagjai közvetlen kapcsolatba kerülnek a fertőzöttekkel. A lengyel kormány törvényhozói központja (RCL) honlapján közzétett tervezet azt követően lép majd hatályba, hogy a jogi közlönyben meghirdették.
    

Az intézkedést Adam Niedzielski egészségügyi miniszter december 7-én helyezte kilátásba. Akkor az egészségügyi dolgozókon kívül a rendvédelmi erők tagjait és a tanárokat is említette. Az utóbbi két csoportra vonatkozóan viszont későbbi sajtónyilatkozataiban tudatta: kötelező oltásukról még az illetékes tárcavezetőkkel egyeztet.
    

Lengyelországban jelenleg egyeztetés alatt áll a minden munkáltató számára a munkavállalók védettségi igazolását lehetővé tevő, ingyenes tesztelést is tartalmazó törvénytervezet is, erről azonban egyelőre nincs teljes egyetértés a kormánykoalíción belül. Az utóbbi hónapban közzétett felmérések szerint a lengyel társadalomban két, nagyjából egyenlő nagyságú csoportot képviselnek a kötelező oltás támogatói és ellenzői.
    

Csütörtökig a mintegy 38 millió lakosú országban csaknem 20,1 millió ember részesült a teljesnek tekintett (egy- vagy kétdózisú) oltásban, a harmadik, emlékeztető adagot több mint 6 millióan vették fel. A negyedik járványhullám jelenleg lassul, csütörtöki adatok szerint egy nap alatt 17 156 új fertőzést mutattak ki. E járványhullám alatt a legtöbb halálesetet szerdán jegyezték, kifejezetten a Covid-19 miatt aznap 247-en, a Covid-19 és más betegségek együttes megléte következtében pedig 528-an hunytak el.
    

Niedzielski egy szerdai rádióinterjúban azon véleményének adott hangot, hogy a múlt héten Lengyelországban is felbukkant omikron variáns várható terjedése miatt január végén egy ötödik járványhullám indulhat el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com