A lépcsőzetes újraindítással kapcsolatos kérdésekre válaszolt a kormányszóvivő

A koronavírus-járvány miatti lépcsőzetes újraindítással kapcsolatos kérdésekre válaszolt Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szerdán a Facebook-oldalán.Szentkirályi Alexandra a videóban emlékeztetett: az azt követő napon, amikor a beoltottak száma eléri a négymilliót, újabb, a korlátozásokat enyhítő intézkedések lépnek életbe, amelyek jelentős része védettséghez lesz kötve.

    
Hozzátette, hogy a kormány korábban, online konzultációban kikérte az emberek véleményét az újraindításról: a kérdőívet kitöltök kétharmada támogatta, hogy a védettek kapjanak felmentést egyes korlátozások alól. A kormányszóvivő elmondta: védettségi igazolványt azok kapnak, akik beoltatták magukat, igazoltan átestek a fertőzésen vagy fertőzést igazoló ellenanyag-vizsgálaton vettek részt.




Az igazolványt a kormányhivatal állítja ki, azt az érintettek az első oltástól vagy a kérvény beadásától számított körülbelül két héten belül kapják kézhez. Az igazolvány pótlása iránti kérelmet a kormányhivatalok elektronikus űrlapjain keresztül vagy bármelyik kormányablakban személyesen lehet benyújtani. Ha a védettségi igazolvány nem érkezett meg, ezt a vedettsegiigazolvany@1818.hu e-mailcímen, valamint ügyfélkapuval a magyarorszag.hu oldalon lehet jelezni - ismertette.
    

Szentkirályi Alexandra felhívta az érintettek figyelmét arra, hogy a védettségi igazolványt mindig tartsák maguknál, mert anélkül nem mehetnek be azokra a helyekre, amelyek csak a védettek előtt állnak nyitva. Tudatta: az éttermek és kávézók teraszait már lehet használni akár védettségi igazolvány nélkül is, a négymillió beoltott után pedig a vendéglátóhelyek belső részei is látogathatók lesznek, oda viszont csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni.


A teraszokon a vendégeknek nem kötelező maszkot viselniük, és a vendéglátóhelyek belső tereiben sem kell majd maszkot hordani az evés-ivás idején. A védettséggel nem rendelkező dolgozóknak azonban kötelező a maszkhasználat, és az üzemeltető a védettségi igazolvány ellenére is előírhatja a maszkviselést a dolgozóknak - mondta a kormányszóvivő.
    

A kijárási tilalommal kapcsolatban emlékeztetett: jelenleg este 11 órától hajnali 5 óráig van érvényben, a négymillió beoltott után pedig éjféltől kezdődik majd. Az állatkertek és vadasparkok szintén a négymillió beoltott után nyithatnak ki a védettségi igazolvánnyal rendelkezők és kiskorú gyermekeik előtt. A gyerekek korát a szülőknek okmányokkal kell igazolniuk - tette hozzá.
    

Arra a kérdésre, hogy május közepén, végén van-e esély a lakodalmak megtartására, azt felelte: az esküvő személyes összejövetel, sok kontaktussal, így a fertőzés terjedésének veszélye is nagy ezeken az eseményeken. Ahogy nő az oltottak száma, és enyhül a járványhelyzet, remélhetőleg a lakodalmak is megtarthatók majd - mondta, hangsúlyozva: a kormány azon dolgozik, hogy minél előbb minden visszatérhessen a normális kerékvágásba.
    

Zenés, táncos rendezvényt egyelőre tilos szervezni - fűzte hozzá. A kormányszóvivő beszélt arról is, hogy "a közös erőfeszítéseinknek köszönhetően európai szinten is kimagaslóan sikeres az oltási program", magas a lakosság átoltottsága, a regisztráltak háromnegyede már megkapta a védőoltást, és továbbra is folyamatosan érkeznek a vakcinaszállítmányok.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com