A múlt héten Izraelben azonosították a legtöbb fertőzöttet lakosságarányosan

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: A múlt héten Izraelben azonosították az egész világon a legtöbb új koronavírus-fertőzöttet a lakosság arányában - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn.Izraelt megelőzte a kevesebb mint 50 000 lakosú Feröer-szigetek, de ha ezt a területet Dánia részének tekintjük, akkor a New York Times című lapban megjelent összesített súlyozás szerint Izrael az első, Dánia pedig a második helyen állt az elmúlt héten a legnagyobb lakosságarányos fertőzésszámmal.
   

Izrael és Dánia után Andorra, Franciaország, Szlovénia, Portugália, a Seychelle-szigetek, San Marino, Gibraltár, Grönland, Izland, a Maldív-szigetek és Belgium következett. Továbbra is folyamatosan nő a kórházi ápolást igénylő betegek száma Izraelben, és ezért Nachman As professzor, az egészségügyi minisztérium főigazgatója további koronavírus-osztályok megnyitására utasította a kórházakat.
    

A Weizmann Tudományos Intézet járvány-előrejelzési modelljének megalkotója, Eran Szegál professzor szerint Izrael jelenleg az ötödik, omikron járványhullám csúcsán áll, de már vannak jelek arra, hogy a megbetegedések napi száma ezen a héten csökkenni kezd. "Több mint 2,5 millió fertőzöttről beszélünk, ami újabb jele annak, hogy valószínűleg elkezdődik a csökkenés. Továbbra is terjed a járvány, de már sokkal lassabb ütemben"- mondta a professzor a ynetnek.
    

"A harmadik hullámban 1200 súlyos beteget ápoltunk kórházakban, s ma már közel 800-an szorulnak kórházi ellátásra. Ez a szám a következő héten várhatóan emelkedik, de úgy hiszem, az egészségügyi rendszer képes lesz megbirkózni vele"- tette hozzá Szegál. Az egészségügyi minisztérium honlapja szerint a vasárnap 67 198 új vírushordozót találtak, a pozitivitási arány 29,63 százalék volt. Múlt csütörtökön közel 75 ezer fertőzöttet azonosítottak, és ahhoz képest már csökkent a vasárnap azonosítottak száma.
   

A mintegy 9,4 milliós népességű Izraelben jelenleg több mint félmillió, 527 233 aktív esetet tartanak nyilván. Rajtuk kívül további 187 867 embernek is házi karanténban kell tartózkodnia, mert fertőzöttekkel érintkeztek. A kórházi ellátást igénylő 2181 beteg közül 783-an vannak súlyos állapotban, és 144-en szorulnak lélegeztetőgép segítségére.
   

Izraelben jelenleg mindössze három település közepesen fertőzött, vagyis "narancssárga", nyolc kevéssé fertőzött, "sárga" helyet tartanak nyilván, s csak egy falu számít "zöldnek", vagyis fertőzésmentesnek, miközben az ország összes többi városa és falva már "piros", vagyis jelentősen fertőzött. A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben tavaly február óta 8447-en, januárban 196-an, az utóbbi hét napban 104-en haltak meg Izraelben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

A bélmikrobiom egyensúlyának felborulása okozhatja az inzulinrezisztencia jeleit egy új kutatás szerint.

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Nem árt odafigyelni!

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Akár vaksághoz is vezethet a tartós szokás a szakértő szerint.

Sztrókhoz vezetett a napi 8 energiaital

Sztrókhoz vezetett a napi 8 energiaital

Az extrém mennyiségű koffein miatt záródott el egy ér a férfi agyában.

Sokat tehetsz az egészségedért ezekkel a mozgásformákkal

Sokat tehetsz az egészségedért ezekkel a mozgásformákkal

Egyszerre több területen hatnak a Harvard Egyetem tudósai által ajánlott mozgásformák.

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

http://ujhazak.com