A nő, aki szinte csak krumplit mer enni

Egy nő körülbelül 13 ezer krumplit evett már meg életében, hiszen szinte az összes többi ételtől retteg.


A 23 éves Claire Jones csak burgonyát, sajtot és káposztasalátát eszik. Azonnal pánikrohamai lesznek, amikor rendes menük közelébe kerül. Történetesen fizikai tünetei lesznek a rendes étel közelségétől.

Sajnálatos evészavara miatt folyamatos fertőzéseken esik át és vérszegény is.

A káposztasalátából, krumpliból és sajtból is csak egy márkát hajlandó fogyasztani. A lány néha megpróbálkozik kenyérrel és hamburgerrel is, de ezek mind fizikai rosszulléteket okoznak neki. Természetesen az egyoldalú táplálkozásnak vannak egészségügyi hátrányai is. A lány teljesen elkeseredett, hogy egyre betegebb lesz, miközben nem tud változtatni szokásain. Egész életére rányomja a bélyegét, hiszen nem képes elmenni munkavacsorákra és baráti összejövetelekre sem.

A lány már gyermekkorában is válogatós volt, szinte kétéves korától rossz a kapcsolata az ételekkel. Édesanyja minden évben vesz neki születésnapi tortát, de még sohasem kóstolta meg.
Claire-nek most pszichológus segít megoldani a problémáját.

Galéria
article-2297416-18DA9636000005DC-229_634x416
article-2297416-18DA9392000005DC-97_634x743
article-2297416-18DA95CA000005DC-727_634x421





forrás: DailyMail

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com