A nők alkoholfogyasztásának látható jeleit mutatja meg egy okostelefon-alkalmazás

A nők túlzott alkoholfogyasztásának arcon jelentkező hatásait mutatja meg egy új okostelefon-alkalmazás, amelyet Skóciában dobtak piacra a helyiek szeszimádatának visszaszorítását célzó kampány keretében.


A skót kormány megbízásából készült "ivótükör" elnevezésű fejlesztés célja, hogy megjelenítse a rendszeres és túlzásba vitt alkoholfogyasztás nyomán keletkező mélyebb ráncokat, pirosan izzó orcákat és a súlygyarapodást. A felhasználóról készített kép révén az alkalmazás érzékletesen szemlélteti, hogy az illető "kisebb pohárra váltással" miként befolyásolhatja arcának tíz évvel későbbi állapotát.

Az alkalmazás "varázstükre" pedig azt mutatja meg, hogy "mennyivel jobban nézne ki az illető a jelenben, ha valamivel kevesebb alkoholt fogyasztana". nők alkoholfogyasztás

A skót kormány szerint ahogy a fogyni vágyók néha kisebb tányérra váltanak, úgy a nőknek is kisebb pohárméretre kellene átállniuk az alkoholfogyasztás visszafogása érdekében. Az adatok szerint a Skóciában élő nők nagyjából 38 százaléka rendszeresen túllépi az ajánlott - heti 14 egységnyi - alkoholfogyasztási értéket - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.
Skóciában az elmúlt húsz évben kétszeresére nőtt az alkoholfogyasztással összefüggő halálozások száma a 30 és 44 éves kor közötti nők körében, míg a krónikus májbetegség és májzsugorodás okozta halálozás aránya megháromszorozódott ennek a korcsoportnak az esetében az 1980-as évek közepe és vége közötti időszakhoz képest.
A skót egészségügyi miniszter, Alex Neil szerint bizonyítékok támasztják alá, hogy a rendszeresen alkoholt fogyasztó emberek többsége, különösen azok, akik otthon iszogatnak, nincsenek tisztában azzal, hogy valójában mekkora mennyiséget pusztítanak el. Mint hozzátette, a kampány remélhetőleg bizonyítja számukra, hogy az alkoholfogyasztási szokásokba bevezetett apró változtatások is milyen jótékony hatással lehetnek az egészségre és a közérzetre.
Az általános orvosként dolgozó Samantha Robson aláhúzta, hogy nagyon sok nő nem gondol a féktelen ivászat hosszú távú következményeire, mint ahogy arra sem, hogy számukra átlagosan több időbe telik a regenerálódás egy átmulatott éjszaka után, mint férfi társaiknak.
Az alkalmazás március végéig ingyenesen letölthető a www.drinksmarter.org oldalról.

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com