A nyers étel lenne az örök ifjúság titka?

Egy 29 éves nő hét éve nem evett főtt ételt, s tizenévesnek nézik.

Susan1Az edinburghi Susan Reynolds kizárólag nyers gyümölcsöket, zöldségeket, dióféléket és magvakat fogyaszt. Szerinte ettől fiatalos a bőre. Bevallása szerint már nem kívánja a gyorsételeket. A spártainak tűnő étrend egyáltalán nem tűnik étvágygerjesztőnek, de Susan Reynolds szerint ez az oka, amiért 16 évesnek néz ki. A hölgy hét évvel ezelőtt evett utoljára főtt ételt, és azóta csak fel nem dolgozott állapotban fogyaszt nyers táplálékokat.

A karcsú, 29 éves tucatszám eszi a gyümölcs- és zöldségadagokat minden nap, sőt maga is összeállított recepteket. Ilyen például a spenótlevelekből készített hideg leves, amelyhez hozzáad egy egész fej salátát rengeteg zöldfűszerrel, hogy érdekesség tegye a fogást.

A jelenlegi étrendje nagyon távol áll egyetemi évei alatt fogyasztott ételeitől, és elismeri, hogy bizony akkor nem volt ritka a kínai ételből álló vacsora sem.

Sőt, kedvelte a McDonalds csirkés szendvicsét is. Néha pedig csaptak egy-egy görbe estét barátaival, ami néhány vodkával is párosult. A nagy változás 21 éves korában következett be, amikor a jóga iránt kezdett el érdeklődni egy hat hónapos indiai út során. Európába visszatérvén Susan elhatározta, hogy áttér a vegetáriánus étrendre és jógaoktató képesítést szerez. A nyers étel étrend ezt követően jött életébe.Susan3

Először egy edinburghi étteremben találkozott nyers ételek sorával. A hely tulajdonosa beszélt az étrendről neki, ezek után határozta el, hogy áttér erre a nyers étkezési módra. "A változás megdöbbentő volt, már egy nap után éreztem. Olyan volt, mintha mindig így éltem volna" - mondja Susan. Az áttérés eredménye tisztább gondolkodás, pozitív hozzáállás és kisugárzás, egészség, energia, és könnyebb így döntéseket is hozni. Mások reakciói Susanról: jobb illata van, szebb a bőre és nagyon fiatalos, koránál sokkal fiatalabbnak néz ki. Bevallása szerint könnyen tudja magát tartani az étrendhez, nem érez kísértést más ételek, például főtt ételek iránt. Szerinte, csak egyszer kell a vágyon túljutni.

Susan2Igyekszik minél több zöld színű zöldséget beiktatni az étrendbe, sok folyadékot, legtöbbször zöld színű növényekből készült turmixokat. Gyümölcsöket energianyerés céljából fogyaszt, proteinekhez pedig a diófélékből, magvakból és kókuszdióból jut.

Susan már nem csak saját maga étrendjét alakítja, hanem vállalkozásba is kezdett. Egészséges, nyers ételeket ajánl, megtanít embereket, hogyan váljanak a nyers ételek a mindennapjaik részévé. Még szüleit és a barátját is rá tudta venni, hogy kipróbálják a nyers ételekből álló étrendet. Sőt karácsonyból ő készítette az ünnepi menüt nyers ételekből.

Többféle menüt is összeállított már. Az előétel gyümölcs tál volt, amit nyers, darált pite követett diófélékből, magvakból. Volt hatalmas saláta csíráztatott kenyérrel is. A desszert pedig gyümölcs volt.

Édesapja rendszeresen sportol, de nem szándékozik felhagyni jelenlegi étrendjével. Édesanyja számára azonban nem idegenek a nem hagyományos diéták. Gyakorlatilag ágyhoz kötött beteg volt, amikor egy teljesen cukormentes étrenddel megfordította a betegség folyamatát. Az anya példája motiválta a lány életmódváltását is.

Susan átlagos napja
5 óra: ébresztő, 7,5 dl citromos víz
6.30 - 8.30 jóga
10 óra: 1 liter zöld turmixital
11-től 16 óra: falatkák, főleg gyümölcsök (bogyósgyümölcsök, mangó, füge stb.), nyers csokoládé, zöld turmixital, valamint méhpollen és bogyók
18 óra: nagy adag saláta vagy/és zöld leves vagy más nyers étel gyümölcsökből és zöldségekből, mártogatott magvak, diók.

www.dailymail.co.uk

Hozzászólások

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

http://ujhazak.com