A Pfizer vállalat izraeli képviselője szerint oltóanyaguk hatékony az indiai vírusváltozattal szemben is

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: A Pfizer amerikai gyógyszergyártó vállalat izraeli képviselője szerint a koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyaguk hatékony az indiai vírusváltozattal szemben is - jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet csütörtökön.Alon Rapaport azt mondta, hogy vizsgálataik alapján oltóanyaguk igen hatékonynak bizonyult az indiai (delta) változattal szemben azokban az országokban - köztük az Egyesült Királyságban, - ahol megjelent ez a vírusváltozat. Készítményük kilencven százalékban megakadályozta a betegség tüneteinek kialakulását, és kilencvenöt százalékban a kórházi kezelést igénylő, súlyos betegségeket.

    
"Semmilyen oltás nem véd meg tökéletesen a betegségektől, de ez az oltóanyag igen hatásos, amit az influenza ellen szokásos vakcinához képest is láthatunk, ugyanis az jobb években is csak 60-70 százalékban óvott a megbetegedéstől" - mondta Rapaport. "Kicsi az esély a beoltottak megfertőződésére, és a súlyos kórkép kialakulására még sokkal csekélyebb"- hangsúlyozta a vállalat helyi orvosi vezetője, s felhívta a figyelmet a 12-15 éves korosztály beoltásának kutatásokkal és tesztekkel mért biztonságosságára.
    

Az izraeli egészségügyi minisztérium adatai kevésbé kedvezőek, azok szerint az új fertőzöttek közül 110-en már oltással védettek voltak, és felüknél megjelentek a tünetek is. A lap szerint a beoltottak közül a vártnál többen fertőződtek meg a koronavírus delta változatával. A 12-15 évesek beoltása és ezzel az átoltottság növelése különösen fontossá vált a másfélszer fertőzőbb delta változat megjelenésével, mert a magasabb átoltottsági szint megfékezheti a járvány jelenlegi, ismételt terjedését.
   

Izraelben már harmadik egymást követő napon találtak több mint száz új fertőzöttet, szerdán az egészségügyi minisztérium adatai szerint 42 993 teszt elvégzésével 138-at. Ezzel 680-ra nőtt az aktív vírushordozók száma, amely június első heteiben még kétszáz alatt volt. A negyedik hullám megjelenéséről beszélnek a helyi médiában.
    

A legfontosabb mutatónak a kórházai ellátást igénylő, az egészségi ellátórendszert megterhelő, súlyos betegségeket tekintik. Az Egyesült Királyság tapasztalatai szerint az oltás mintegy 95 százalékban elejét veszi az ilyen eseteknek. Három hónap után újra "erősen fertőzöttnek" minősítettek egy települést Izraelben, Binjamina kapott "piros" besorolást. A kormány döntése szerint az ország vissza fog térni a zárt helyeken a kötelező maszkviseléshez, amennyiben az új fertőzöttek egyhetes napi átlaga eléri a százat, és ez a következő napokban várható.
    

A járvány továbbra is két településen, Binjaminán és Modiinben terjed, ahol a külföldről hazatérő szülők iskolába és közösségbe engedték gyermekeiket, noha a be nem oltottak számára kötelező lett volna a kéthetes karantén. Kétszázötven tanuló és 50 pedagógus található az új vírushordozók között. A december végén kezdődött oltási kampányban Izrael mintegy 9,3 milliós lakosságából 5 517 209-t - 12 évesnél idősebbeket - már legalább egyszer beoltottak a Pfizer és a német BioNTech közösen kifejlesztett vakcinájával, ez az ország lakosságának 59,33 százaléka.
   

Jelenleg 52 embert ápolnak kórházakban Covid-19  betegséggel, 26 súlyos esetet tartanak nyilván, és 18-an szorulnak lélegeztetőgép segítségére. A pandémia megjelenése óta 840 307 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak. A betegségben tavaly február óta 6429-en haltak meg Izraelben.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Hogyan befolyásolja az életed a csakráid állapota? - tippek az egészséges élethez

Hogyan befolyásolja az életed a csakráid állapota? - tippek az egészséges élethez

Amit a csakrákról tudni érdemes.

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

A fehérje diéta előnyei és hátrányai

A fehérje diéta előnyei és hátrányai

Mostanában egyre gyakrabban találkozunk egészséges életmódról és diétás módszerekről szóló cikkekkel, hirdetésekkel, ajánlatokkal. Az internet megtelt büszkén posztolt eredményekkel, melyek izgatottá és kíváncsivá tesznek bennünket. Egy új diéta megkezdése előtt célszerű kutatást végezni, mérlegelni

Biztosan kopaszodom?

Biztosan kopaszodom?

Ha a tükörbe nézve szorongást érzel, ha egyesével számolod a kihullott hajszálakat a mosdókagyló felett görnyedve, ha elmorzsolsz egy kövér könnycseppet a dúshajú tinik láttán az utcán, akkor téged is elért a férfiakat és nőket egyaránt súlytó szorongás, amelyet a hajhullás okoz.

Gyors tippek a stressz és a szorongás leküzdésére

Gyors tippek a stressz és a szorongás leküzdésére

A stressz és a szorongás olyanok mint a kis ágy alatti szörnyek, ez a két tényező teszi tönkre közel 70 millió amerikai békés éjszakai pihenését. A szorongás leronthatja az önbizalmát, gyomorgörcsöt okozhat, és befolyásolhatja általános közérzetét. A stressz és a szorongás kellemetlen hatásainak csö

Nagy fokú stressz, trauma hatásai

Nagy fokú stressz, trauma hatásai

Trauma, ami szabad szemmel nem látható mégis fáj.

Torma a vírus ellen

Torma a vírus ellen

A torma kiváló vírusölő hatással is bír, kifejezetten ajánlott jelenleg a fogyasztása.

Hogyan hat az emberekre a járvány? - Pánikbeteg, hipochonder

Hogyan hat az emberekre a járvány? - Pánikbeteg, hipochonder

Nagyon megterhelő mindenki számára lelkileg a járvány.

Az alkohol nem véd a koronavírus ellen

Az alkohol nem véd a koronavírus ellen

Az alkohol nem hogy nem véd a vírus ellen, de növeli a rizikófaktort.

28 év kóma után ébredt fel Munira Abdulla

28 év kóma után ébredt fel Munira Abdulla

Nem mindennapi történetek azokról, akik hosszú öntudatlanság után tértek magukhoz.

http://ujhazak.com