A súlyosan anorexiás lány legyőzte betegségét

34 kilogrammra fogyott le a 26 éves lány, miután egy iskolai nővér azt mondta neki, hogy elhízott.


Rowena Buxton-Henderson anorexiával küzdött tinédzser évei alatt is. A lány akkor lett súlyának megszállottja, amikor egy nővér azt mondta neki, hogy súlyosan elhízott. A lány 13 éves korában 104 kilogrammot nyomott, túlsúlyos volt, azonban a megalázó eset után meggyűlölte az evést.
A lány hét hónapot töltött a kórházban, ahol mesterségesen táplálták, hiszen majdnem meghalt. Most egy pszichiátriai kezelésen vesz részt, amely azt eredményezte, hogy sikerült letennie mesterdiplomáját is. A lány annyira közel állt a halálhoz, hogy a szülei már a megfelelő koporsót keresték neki, ennek ellenére most boldogok, hiszen lányuk diplomát szerzett. Úgy tűnik, hogy a lány kerekedik felül az étkezési zavaron.

article-2365458-1AD621B9000005DC-135_306x423

Tizenéves korában rengeteg időt töltött kórházban. Egyszer újra is kellett éleszteni, hiszen leállt a légzése. A lány mára megközelíti a normális 60 kilogrammos súlyt a 180 centiméteres magasságához. 18 éves korában volt a legkisebb a súlya, ekkor 34 kilót nyomott. Az orvosok sem hittek benne, hogy fel fog gyógyulni a borzalmas állapotból. A lány most boldog, hogy sikerült legyőznie a betegséget, amely igen hosszú folyamat volt.
Az anorexia nervosa igen súlyos betegség, amely testképzavarral társul, segítség nélkül sok esetben lehetetlen legyőzni, ráadásul életveszélyes állapotot is okozhat. Nem függ össze az akaratgyengeséggel, hátterében rengeteg ok állhat.

article-2365458-1AD71E29000005DC-929_634x478 article-2365458-1AD621CA000005DC-870_634x624

forrás: DailyMail

Hozzászólások

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

Komoly egészségügyi problémákat okozhat a szűk nadrág

Komoly egészségügyi problémákat okozhat a szűk nadrág

Akár kórházba is juttathat a szűk nadrág szindróma.

Allergia-kisokos

Allergia-kisokos

Minden, amit tudni kell az egyes allergiákról.

Előzd meg a popcorn agy kialakulását!

Előzd meg a popcorn agy kialakulását!

Ismerd meg a mentális állapotot, amit széttöredezett figyelem, szétszórt gondolatok és a gyors témaváltás jellemez.

Két hónappal a műtét után meghalt a férfi, aki először kapott génmódosított disznóvesét

Két hónappal a műtét után meghalt a férfi, aki először kapott génmódosított disznóvesét

A műtétet végző orvosok úgy gondolták, hogy legalább két évig fog élni Richard „Rick” Slayman.

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

http://ujhazak.com