A többnyelvűség hatása az egészségre

A két- vagy többnyelvűség pozitív hatása messze túlmutat a nyelvhasználaton, a gyakorlati hasznosságon: serkenti az agyműködést. A nyelv formálja gondolatainkat, fejleszti a kommunikációt.

bilingualHa egy meggyőzően érvelő beszélőt hallgatunk, vagy jól fogalmazott írást olvasunk, vagy motiváló beszélgetést folytatunk, a nyelv új gondolatokat, ötleteket fogalmaztat meg velünk, új lehetőségekhez vezet.

A nyelv azonban más alapvető módon is meg tudja változtatni az elmét. A kétnyelvűek például jobban tudnak koncentrálni több dologra egyszerre, analitikusabban gondolkodnak. Agyuk egy része az emlékezésre koncentrál, a kifejtésre és nagyobb léptékben tudnak tervezni, mint a kizárólag egy nyelvet használó emberek.
Egy további nyelv megtanulása edzés az agy számára.

A kétnyelvűség a kreativitás növelésétől az Alzheimer-kór megelőzéséig vagy később jelentkezéséig mind elég ok arra, hogy második vagy harmadik, esetleg további idegen nyelveket tanuljon mindenki.

Illusztrálásként kövessük végig a nyelv útján a fejben ahogy meghalljuk, megértjük a szavakat, ahogy szavakat, kifejezéseket fogalmazunk, majd nézzük meg az agyat hogyan formálja a nyelv és ennek milyen pozitív következményei vannak.

Az agy nyelve

Amíg agyunk azonnal értelmezi az elhangzottakat, a hangok formálásának folyamat értelemmé, majd a válasz kialakítása az agyszámos területét megmozgatja. Amikor a fül a hanghullámokat idegi impulzussá alakítja, az impulzusok az agy négy fő területéről serkentik a válaszreakciókat. A hallás területe az agy mindkét oldalán található, ez segít beazonosítani a hang melyik irányból jön, mikor és továbbítja a hangot az agy másik területére.

Amikor a hang elhagyta a hallás területét, az agy baloldalára, az ún. Wernicke-területre jut, ahol impulzusokká alakul. Felismerhető szavak és kifejezések keletkeznek, értelmes kommunikáció alakul ki. Szintén a bal oldalon, az ún. Broca-területen keletkezik a nyelv, a motoros tervezés. A beérkező ingerekre itt keletkezik a válasz.

A motoros kéreg a tervezésért, az ellenőrzésért év a tudatos mozdulatok kivitelezéséért felelős. Ez a terület ellenőrzi a száj, az ajkak működését hangképzéskor. Míg az előzőekben említett területek felelnek a megértésért, a kifejezések megfogalmazásáért, ez a terület az artikulációért, a hangképzésért felelős.

Hogyan formálja a nyelv az agyat?

Attól kezdve, hogy a hanghullámok elérik a fület és idegi impulzusokká válnak, az agy mint gyorstüzelő sorozat válaszol. legtöbbször nem is vagyunk tudatában ennek az eseménysorozatnak, amely nélkül nem lennénk képesek beszélni.

Kétnyelvű emberek esetében ez mindkét nyelven fejlődik attól a pillanattól kezdve, hogy meghallják az első szótagok, észlelik, szavakkal azonosítják - bármely nyelven -. Az adott nyelv beazonosítása néha nem egyszerű, de az agy kivitelező funkciója megerősíti a folyamatot, s végül a kétnyelvűek probléma nélkül tudnak váltani a nyelvek között.

Az, hogy a nyelv hogyan formálja az agyat, függ a nyelvtanuló korától is. A gyerekek és az idősek Broca-területe eltérő. Ha egy gyermek kétnyelvűként nő fel, a Broca-területen belül azonos rész kezeli mindkét nyelvet. Ha felnőtt korban sajátít el valaki egy idegen nyelvet, az agy másik területe fejlődik a második nyelv számára közel az anyanyelvért felelős területhez. Az agy szerkezetének különbsége ellenére a kortól függetlenül a fiatalok és az idősek számára is előnyös a két- vagy többnyelvűség.

Mivel az agy nyelvközpontja rugalmas, további idegen nyelv elsajátítása az agy egyes részeit fejleszti és erősíti az agynak azon képességét, amely a koncentrálásért, információfeldolgozásért felelős.

Ahogy a testedzés fontos, úgy az agy karbantartása is: segít a döntések meghozatalában, fejleszti a kommunikációs képességet. Új nyelv tanulásába, vagy már tanult idegen nyelv felelevenítésébe kezdeni sohasem késő.

www.huffingtonpost.com

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com