A városi szennyvíz kimutatja, milyen kábítószert fogyasztanak a városlakók

A nyugat-európai nagyvárosokban leginkább kokaint használnak a kábítószeresek, míg a skandináv országokban a szintetikus metamfetaminból fogy több - derült ki egy nagyszabású nemzetközi kutatásból, amelynek keretében a városok szennyvizét vizsgálták.

Norvég és olasz kezdeményezés alapján 11 ország 19 nagyvárosának szennyvizében - tavaly márciusban egy héten át minden nap - megmérték több kábítószer és doppingolásra is használatos anyag mennyiségét, és ebből kiszámolták, hogy az ott élők átlagosan mennyit fogyasztottak, használtak ezekből. A norvég Vízkutató Intézet és a milánói Mario Negri Gyógyszerkutató Intézet munkatársai által végzett vizsgálatok eredményeit a Science of the Total Environment szakfolyóiratban közölték.
A testünkbe bejutó anyagok bizonyos része változatlanul vagy kémiai módosulások után a vesén keresztül kiürül a szervezetből, és bekerül a szennyvízbe.
A szakemberek naponta meghatározták a szennyvízben lévő kokain, amfetamin és metamfetamin, ecstasy és kannabisz mennyiségét. A városokban élők száma alapján kiszámolták, hogy átlag ezer lakos mennyit használt ezekből a szerekből, sőt azt is fölmérhették, hogy milyen különbség volt a hétfői, illetve a hétvégi drogfogyasztásban az egyes helyeken.
Kimutatták, hogy a kokain az egyik legnépszerűbb kábítószer. A Dél-Amerikában élő indiánok évezredekkel ezelőtt fölfedezték, hogy a kokacserje leveleinek rágcsálása fokozza a teljesítőképességet. Az eredeti Coca-Cola is tartalmazott kokaint, de 1903-ban ezt kivonták az üdítőitalból.
Jelenleg Antwerpen lakossága fogyasztja a legtöbb kokaint, majd Amszterdam, Valencia, Eindhoven és Barcelona következik. A kokain hasonló mennyiségben található Utrecht és London szennyvizében. Valamivel kevesebb a Santiagóban mért érték, amelyhez hasonló adat származik Brüsszelből, Milánóból és Párizsból.


A skandináv országokban kevesebb kokaint használnak, viszont sok fogy a népszerű szintetikus drogból, a metamfetaminból. Európa északi, észak-nyugati államaiban főleg ezt használják, de sok fogy belőle Csehországban is. Az Ecstasy Valenciában és Santiagóban fele olyan mennyiségben fordult elő, mint Barcelonában. Sokan éltek viszont ezzel Hollandiában és Belgiumban.
A kannabisz Hollandia, Franciaország és Spanyolország kábítószere. Az utóbbi adatot a marihuána-elosztás spanyol központjaival magyarázzák.

MTI

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com