Agyvérzést kapott a tüsszögéstől

Meghalt a 17 éves fiú, miután ébredés után hatszor tüsszentett, majd megfájdult a feje.Sneezed
Értelmetlen halált halt Liam Andrews, aki a reggeli ébredés után, hatszor is eltüsszentette magát. A 17 éves fiatal, amikor felkelt, és lement a szobájából, akkor elpanaszolta a 35 éves édesanyjának, hogy fáj a feje.

Suzanne nem gondolt semmi rosszra, hiszen ez nem először fordult elő a fiával, ezért most is azt tette, amit mindig, kikészített egy pohár vizet, és aszpirint. Liam leült az asztalhoz, hogy megigya a vizét, ám akkor minden rosszabbra fordult.

A fiú kiabálni kezdett, hogy nagyon hasogat a feje, majd a padlóra zuhant és rángatózni kezdett. Suzanne azonnal értesítette a mentőket, akik pár percen belül megérkeztek, és a fiút kórházba vitték, ahol kiderült, hogy a tüsszögő roham miatt megrepedt egy ér az agyában, ami súlyos vérzést okozott.

Az orvosok azonnal megműtötték Liamet. A több órás operáció után, a fiú az intenzív osztályra került, ahol négy nap múlva, pont az öccse 12. születésnapján, meghalt. A letört édesanyát csak az vigasztalja, hogy a fia hat ember életét megmentette, ugyanis regisztrált szervdonor volt.

(Forrás: hir24.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

http://ujhazak.com