Amputáltatta a lábát, hogy viselhessen magassarkú cipőt

A 21 éves Mariah Serrano fájdalmas lábdeformitással született, amely miatt nem hordhatott magassarkú cipőt egész életében. Elképesztően irigyelte azokat a lányokat, akik felvehettek ilyesmit.


A lánynak ráadásul az volt a terve, hogy a szépségiparban helyezkedik el, de a veleszületett rendellenessége miatt erre sem volt lehetősége. Fel kellett adnia vágyait, hiszen a magassarkú viselése elvárás a szakmában.

A szalagavató bálján is aranyszínű edzőcipőben jelenhetett csak meg.

mariah-serrano-550x412

Azonban 2009-ben egy specialista azt mondta neki, hogy van egy olyan lehetősége is, amely során amputálják a lábát. Mariah édesanyja teljesen elképedt a borzalmas ötlettől, de a lány képtelen volt kiverni a fejéből.
A dongalábat lehetséges korrigálni még gyermekkorban kötésekkel, esetleg műtéttel, azonban a lányt hiába vetették alá öt műtétnek, nem volt meg az eredmény.

mariah-serrano3-550x551

A döntését az segítette elő, hogy egy újságban látott egy cikket Alexander McQueenről, aki csodálatos lábprotéziseket készített egy atlétának. A lány ekkor döntötte el, hogy amputáltatja a lábát. A műtét nem volt egyszerű, hiszen a seb nehezen gyógyult, ennek ellenére nem bánta meg a döntését.
Természetesen a magassarkúban sem volt egyszerű megtanulnia járni, de sikeresen vette az akadályt. Mára pedig a divatüzletben dolgozik. A protézisekkel néha nehéz az élete, de ennek ellenére igyekszik a napos oldalát felfogni a dolgoknak. Ma is úgy gondolja, hogy megfelelően döntött.

mariah-serrano2-550x736

[video width="600" ][/video]


forrás: OddityCentral

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com