Anyaságot választotta a gyógyulás helyett a rákbeteg nő! - videó

Egy 38 éves asszony feláldozta a gyógyulását, hogy anya lehessen.


Michelle most rendkívül boldog a kisbabája mellett, bár nem tudja, mennyi ideje van még hátra.

A nő a terhessége elején tudta meg, hogy visszatért az agresszív rák a szervezetébe.

2347E81400000578-2840019-image-1_1416353685434

A német származású, ausztrál asszony kislánya a betegség miatt 3 hónappal hamarabb született meg. Michelle Buchholtznak az orvosok azt is megmondták, hogy már csak néhány hónapig fog élni.

352785-dbcd0034-64be-11e4-b92f-6d3fc963f0ef

A nőnél 36 éves korában egy rutinvizsgálaton fedezték fel az előrehaladott mellrákot. Michelle azelőtt nem sokkal tudta meg, hogy babát vár, ezért a betegsége hírének hallatán teljesen összeomlott. Minden vágya ez a baba lett volna, de azt is tudta, hogy ha elhalasztja a kezelést, akkor a gyógyulását veszélyezteti. Ezért 2012-ben hosszas vívódás után végül az abortuszt választotta, majd pedig a kemoterápiás kezeléseket.

a2af520d0b183c74979828fcb50a588fimage

Miután már 1 évig tünetmentes volt, a párjával elhatározták, hogy újra próbálkoznak, hogy gyerekük legyen.

„Amikor kiderült, gyermeket várok, a világ legboldogabb emberei lettünk" – mondja el Michelle. A pár boldogsága azonban nem soká tartott, mert a terhesség 17. hetében kiderült, hogy a rák visszatért a szervezetébe és elterjedt a csontjaiba is. „Ismét szóba került az abortusz, de ez alkalommal hallani se akartam róla. Tudtam, hogy ez az utolsó lehetőségem, hogy anya lehessek és nem akartam elszalasztani..." – mondta az asszony.

Michelle-3

A terhesség miatt a betegség gyorsabban fejlődött, ezért néhány hét múlva már átterjedt a gerincére, nyakcsigolyáira és csípőjére is.

„Az orvosok attól tartottak, hogy a betegségem miatt nem tudom végig kihordani majd a terhességet, ezért úgy döntöttek, három hónappal a kiírt időpont előtt világra segítik a lányomat."- emlékezett vissza Michelle.

anyasag

050964-37afa4e8-6ed2-11e4-b2e3-ff776def1d7c

Az Ava nevű kislány végül a terhesség 29. hetében jött a világra császármetszéssel 1053 gramm súllyal és 37 centivel.

Az orvosok odaadták a kicsit Michellenek, még mielőtt átvitték volna az újszülött intenzívre.

053490-742e916e-6edb-11e4-b2e3-ff776def1d7c

935389-d587e9ba-6ed1-11e4-b2e3-ff776def1d7c

„Vegyes érzelmeim voltak, hiszen egyre csak az járt a fejemben, hogy nem láthatom őt felnőni. Szerencsére végül sikerült összeszednem magam, és csak a jelenre koncentráltam: arra milyen gyönyörű kislányom született" - meséli Michelle. Az anyuka még terhesség alatt több tucat levelet írt a kislányának és egy szívszorító videót is készített neki.

baby-Ava

Történjen bármi, életem egyik legboldogabb napja volt, amikor a lányom megszületett. A pillanatot, amikor a mellkasomra fektették őt, sosem fogom elfelejteni. Rengeteg erőt ad és átsegít a legnehezebb pillanatokon.- vallotta be az asszony.



Forrás: hír24

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

A bélmikrobiom egyensúlyának felborulása okozhatja az inzulinrezisztencia jeleit egy új kutatás szerint.

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Nem árt odafigyelni!

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Akár vaksághoz is vezethet a tartós szokás a szakértő szerint.

Sztrókhoz vezetett a napi 8 energiaital

Sztrókhoz vezetett a napi 8 energiaital

Az extrém mennyiségű koffein miatt záródott el egy ér a férfi agyában.

Sokat tehetsz az egészségedért ezekkel a mozgásformákkal

Sokat tehetsz az egészségedért ezekkel a mozgásformákkal

Egyszerre több területen hatnak a Harvard Egyetem tudósai által ajánlott mozgásformák.

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

http://ujhazak.com