Ártalmas lehet a gyakori fogmosás

A fogunkat is elveszíthetjük, ha a régi szabályok szerint mossuk a fogunkat – derült ki egy kutatásból. a-kemeny-vagy-a-puha-fogkefe-a-jo-n-209
Öt percig tartó fogmosás, legalább naponta kétszer-háromszor, de akár minden étkezés után, szól a régi szabály, amelyet mindannyian megtanultunk a szüleinktől.

Meglepő módon, most kiderült, hogy az aranyszabályból több kárunk lehet, mint hasznunk, ugyanis a gyakori fogmosás rossz hatással van az ínyre, és a zománcra is.

A megdöbbentő eredményre a Newcastle-i Egyetem kutatói jöttek rá.

Peter Heasman parodontológia professzor elmondta, hogy a fogmosás két perc után már ártalmas, mert könnyen felsérthetjük az ínyünket, a fogainkban is kárt okozhatunk, ráadásul még a fogínysorvadást is elősegíthetjük, ami rengeteg fogágybetegségnek a melegágya, tehát, ha túlzásokba esünk a fogmosással kapcsolatban, akkor akár a fogainkat is elveszíthetjük.

A fogmosás gyakoriságán, és idején kívül még arra is rámutattak a szakemberek, hogy közvetlenül étkezés után sem szabad azonnal nekiesni a fogainknak a fogkefével, mert a lerakódott lepedék még annyira puha, hogy egy alapos szájöblítéssel is eltávolíthatóak. Ha pedig ételmaradék szorult a fogaink közé, akkor fogpiszkálót kell használni.

Fogmosáskor arra is oda kell még figyelni, hogy mit is ettünk, mert ha olyan ételről volt szó, ami savat hagy a fogon, akkor nem szabad rögtön fogat mosni, ugyanis a sav lerakodik a fogzománcra, ami eleve nem tesz jót, de az végképp kikezdi a felületet, ha még fogkefével meg is dörzsöljük.
Ez azért is veszélyes, mert a fogzománc károsodása többé nem jön helyre, és a fogaink érzékennyé válnak.

A helyes fogmosás szabálya mostantól tehát az, hogy naponta, étkezés után egy órával, elég kétszer, két percig megmosnunk a fogainkat a megfelelő technikával.

(Forrás: Dívány)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com