Az 5 hónapos sziámi ikrek nem élnék túl a szétválasztó műtétet

Az orvosok mindent megpróbáltak, de az 5 hónappal ezelőtt született sziámi ikerpárnak örökre együtt kell maradnia.


Anais és Amanda közös szívvel születtek és most bebizonyosodott, hogy nem lehet őket szétválasztani.

ikrek

A chilei babák szülei eddig reménykedtek abban, hogy a mellkasuknál összenőtt ikreket az orvosok szét tudják választani.

Azonban kiderült, hogy a műtétnél olyan nagy lenne a kockázat, hogy a lányok nem maradnának életben.

"A vizsgálatok egy részével várnunk kellett addig, míg a lányok elég idősek lesznek ahhoz, hogy egyáltalán elvégezhessék őket" – mondta a gyermekek édesapja, a 41 éves Waldo Cruz.

ikrek(1)

Az apának az lett volna a legnagyobb vágya, hogy a gyerekek külön élhessenek.

"Tudtuk, hogy mivel a mellkasuknál nőttek össze, bármilyen műtét komoly kockázatot jelentett volna, de szerettük volna, ha a gyermekeink éppolyan életet élhetnének, mint bárki más" –közölte, majd elmondta, hogy a vizsgálatok szerint egy szétválasztó műtétbe mind a két kislány belehalna.

Mikor az orvosok közölték velünk a hírt, hogy Anais és Amanda valószínűleg örökre együtt marad, nagyon csalódott voltam. Aztán rájöttem, az elképzeléseimnél és a vágyaimnál is sokkal fontosabb az, hogy együtt legyünk" –mondta az apa.

siamese-twins-conjoined-heart-253423

Az orvosok még arra is felkészítették őket, hogy mivel a babák közös szíven osztoznak, az élettartamuk rövidebb lesz.

A szülők azonban erre még nem gondolnak, csak az a fontos, hogy minél több időt a gyerekeikkel tudjanak lenni.

A statisztikák alapján a sziámi ikrek az esetek 40 százalékában a mellkasuknál nőnek össze. A háromnegyed részüknek közös a szíve és az olyan belső szerveik, mint a gyomor vagy a máj.

Egy Marylandben lévő orvosi központ adatai szerint a sziámi ikrek 35 százaléka él tovább 1 napnál a születését követően.

Forrás: hír24

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com