Az igazi 50 első randi – A lány sokszor elfelejti, hogy ki ő és a párja

Egy funkcionális neurológiai rendellenesség okozza Jenny Gisby emlékezetkiesését.Jenny Gisby3A moziban jókat nevettünk, vagy a könnyeinket törölgettük a meghatottságtól, amikor az 50 első randit néztük. A film története szerint, a főszereplő lány mindennap elfelejti az életét és a személyazonosságát.

Ilyesmi történik a valóságban Jenny Gisby esetében is. A 19 éves lány egy funkcionális neurológiai rendellenesség miatt veszíti el az emlékeit néhány napra. Jenny elmondta, hogy az egész azzal kezdődött, hogy az egyik reggel úgy ébredt fel, hogy fogalma sem volt róla, hogy ki az a srác, aki mellette fekszik.

A lány semmire sem emlékezett, így a barátjára sem. Ettől olyan pánikba esett, hogy sikoltozni kezdett. Elmondása szerint ez volt élete legszörnyűbb pillanata. A lány barátja is megijedt, mert fogalma sem volt róla, hogy mi történik vele.

Jenny GisbyA srác először azt gondolta, hogy Jenny csak meg akarja viccelni, de amikor a lány sikoltozni kezdett, akkor már tudta, hogy ez nem vicc. Szerencsére, pár órával később visszatértek Jenny emlékei, de a probléma nem szűnt meg.

Jenny Gisby2A betegség miatt Jenny kerekesszékbe került. A lány szüleit nagyon megviseli, ami a gyermekükkel történik, de mindent megtesznek azért, hogy Jennynek jó élete legyen. A szülők úgy gondolják, hogy a helyzet lehetne rosszabb, hiszen a fiatal lány akár egész életére elfelejthette volna az életét és a szeretteit.

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com