Az orvosok lemondtak róla – most járni tanul a 900 grammal született 3 éves kisfiú

A most 3 éves Levi Phipps 32 hétre született mindössze 900 grammal.


A kisfiú most 3 éves és bár még nem érte utol kortársait – szépen fejlődik.

11781793_863817917006156_3348995990294383641_n

Levi nagyon sok küzdelmen van túl és a méretei alapján még csak 1 évesnek felel meg.

Az orvosok annak idején pár napot adtak neki mikor megszületett, de ő mindenre rácáfolt, mert elképesztő élni akarás van benne.

A babát a terhesség 32. hetében császármetszéssel kellett világra segíteni, mert kiderült, hogy nem fejlődik rendesen az anyaméhben.

969191_513085585412726_2114261419_n

A kisfiú olyan kicsi volt, hogy az orvosok csak pár napot adtak neki és a mamája is csak 10 napos korában ölelhette magához.

Ezen a fotón látni, hogy újszülött korában alig volt nagyobb, mint egy 10 fontos bankjegy.

969706_513076125413672_659833460_n

Levinek sok műtéten kellett átesnie, csak a szívét háromszor operálták meg. A kisfiú most első lépéseit próbálgatja és sokat játszik a barátaival.

10303447_810886495632632_6656664004236291401_n

Az anyukának Katrina Byersnek a kisfiú igazi ajándék, hiszen előtte 6 vetélésen esett át és már lemondott arról, hogy valaha gyereke születik majd.

2BCC4FE500000578-3216041-image-a-39_1440942147720

levi

levi5

Forrás: lemon

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nem az alvásigény csökkenése miatt ébredünk fel egyre korábban, ahogy öregszünk

Nem az alvásigény csökkenése miatt ébredünk fel egyre korábban, ahogy öregszünk

A kutatások szerint a szem változása okolható a hajnali ébredésért.

Tévhitek a C-vitaminról

Tévhitek a C-vitaminról

Ezeket a dolgokat sokan rosszul tudják.

Cirkadián depresszió

Cirkadián depresszió

A depresszió egy különleges altípusára bukkantak a kutatók.

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

Sokan rettegnek attól, hogy rossz hírt kapnak az orvostól.

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

Egy ír kutatás hozott meglepő eredményt.

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Egyre többen próbálják ki a mozgásformát.

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Negatív hatása lehet az ijesztő alkotásoknak.

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

Nem a narancsban van a legtöbb C-vitamin.

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

A digitális detoxikálás csökkenti a szorongásszintet és lehetőséget ad a valódi, mély emberi kapcsolódásokra, miközben az online világtól való időnkénti elszakadással mérsékelhető a telefon miatti mellőzés, az úgynevezett phubbing jelensége is.

Csendes kiégés

Csendes kiégés

Gyakran túl későn fedezik fel a szindróma jeleit.

http://ujhazak.com