Belehalt a nő, mert nem tudta értelmezni a leletén az orvosi rövidítést

A Kúria a napokban az elhunyt asszony családjának 5 millió forint kártérítést ítélt meg nem megfelelő tájékoztatás miatt – közölte az inforádió.
A beteg egy nőgyógyászati probléma – mellében lévő csomó - miatt fordult orvoshoz és nem kapott megfelelő és részletes tájékoztatást az állapotáról.
Az asszonynak az őt megvizsgáló sebész azt mondta, a mellében talált csomó nem daganat, csupán egy vakarásos sérülés okoz neki kellemetlenséget. Panaszai ellenére nem ment kontroll vizsgálatra és később szövődményként mellrákban meghalt.



A vidéki településen élő egyszerű asszonynak a leletén az szerepelt, hogy kontroll p.e., ami azt jelenti, hogy „kontroll panasz esetén”. A beteg azonban a rövidítéssel nem volt tisztában, nem tudta értelmezni azt, ezért fokozódó panaszai ellenére sem ment vissza.

A nő végül elment egy másik orvoshoz, aki tovább irányította, ekkor derült ki, hogy mellrákja van. Az asszonyt megműtötték, de addigra a rák már elterjedt a szervezetében és meghalt.
Az ügyvéd szerint a bírósági eljárás során kiderült, hogy szóban sem kapott tájékoztatást arról, hogy panasz esetén menjen vissza kontrollra.

"Az első fokú bíróság megállapította, hogy a települési szakrendelő hibázott, amikor nem rendelték vissza további vizsgálatokra, és ebből rákos daganat fejlődött ki" –közölte Ábrahám László, a család ügyvédje.

Az ítéletet azonban másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte és kimondta, hogy, hogy az elhunytnak tudnia kellett volna, hogy a "p. e." megjelölés azt jelenti, hogy "panasz esetén".

Emiatt felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a Kúriához, amely végül az elsőfokú ítéletet hatályában fenntartotta és kimondta, hogy "a tájékoztatásnak közérthetőnek kell lennie, ahogy azt az egészségügyi törvény is előírja."
Forrás: propeller.hu, hazipatika.com

Hozzászólások

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

http://ujhazak.com