Belevágott a baba fejébe császármetszés közben az orvos

Beperelte a család a kórházat, ahol a szülészorvos szikével belevágott a baba fejébe császármetszés közben.

A kis Karmen Edwards 2016 nyarán született a skóciai Inverness egyik kórházában. Az akkor 21 évs Emmának túl nagy volt a magzata, ezért előtte pár nappal befektették a kórházba, azonban ott 2 napig rá se néztek. A nővérek állítólag azt mondták neki, hogy nem érnek rá egy terhes nővel foglalkozni - írja a Metro c. brit lap.



Mikor a szülés megindult, senki sem volt ott és a helyettes orvos is csak órák múlva jelent meg. Végül császármetszésre került sor, amely során az orvos szikéje megszaladt és belevágott a kislány fejébe több centi hosszan.



A seb miatt a baba élete veszélyben volt, az orvosok mégis csak egy nap után foglalkoztak vele. Az újszülöttet végül egy másik kórház plasztikai sebésze műtötte meg, de a heg örökre ott marad majd.



Az Edwards család bepanaszolta a kórházat, ahol azonban csak egy belső vizsgálatot folytattak le és az eredményekről őket nem tájékoztatták.



Az ügyvédjüknek végül egy jelentést adtak ki, amelyben az állt, hogy bővíteni fogják a személyzetet és korszerűsítik a gépeiket.

Forrás: nlcafe.hu

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com