Betiltanák a 18 év alattiak körülmetélését Dániában

A dán orvosszövetség mindezt azzal indokolja, hogy mindenkinek saját magának kéne erről döntenie és nem a szülőknek a fiaik helyett.

Mikor ugyanis a szülők eldöntik, hogy a gyereküket körülmetéltetik, akkor helyette hoznak meg egy lényeges döntést. Ezzel pedig hatással vannak a kulturális és vallási meggyőződésére. A szervezet elnöke Lise Møller szerint az egyén jogát nem kéne elvenni attól, hogy maga határozzon egy ilyen fontos kérdésben.



Emellett a körülmetélés lényeges egészségügyi kockázattal jár, ezért csak orvosi indokkal igazolt esetekben lenne szabad elvégezni.
A tiltás teljes körű bevezetésétől azonban végül az orvosok visszaléptek, mert arra a következtetésre jutottak, hogy ez túl sok negatív következménnyel járna.
"Arra a következtetésre jutottunk, hogy nehéz megjósolni a tiltás milyen következményekkel járhat mind az érintett fiúkra, mind bizonyos vallási csoportokra nézve"- közölték.

A dán Egészségügyi Minisztérium azonban bejelentette, hogy 2017. január 1-től minden körülmetélést jelenteni kell, hogy bekerüljön a nemzeti betegnyilvántartás rendszerébe.

A Dán Egészségügyi Hatóság becsült adatai alapján kb. 1000-2000 körülmetélést végeznek el az országban, többségében zsidó és muszlim fiúkon.
  
Ezek túlnyomó része azonban a közegészségügyi rendszeren kívül zajlik, elsősorban a gyerek otthonában vagy magánklinikán, vallásos szertartással egybekötve. Egy kutatás szerint, amelyet még korábban végeztek, a dánok 87 százaléka támogatná a körülmetélés betiltását a 18 év alattiakon.

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com