Betört koponyával küldték haza a férfit a budapesti kórházból

Újabb megdöbbentő esetről számolt be a Bors.

Egy pilisvörösvári férfit a szomszédja annyira megvert, hogy a párja kihívta a mentőket. Havas Ferencet az ütések a fején érték, a párja, Mária azonnal mentőt és rendőröket hívott.

A férfit a mentősök bevitték a Szent János Kórházba, ahol CT-vel is megnézték.

Az orvos ezután azt mondta, hogy nincs olyan sérülése, amely miatt bent kéne maradnia.
Azt írta a vizsgálati lapjára, hogy jegelje a sebeit és panasz esetén menjen vissza kontrollra.



“Két nappal később, szerdán hidegrázással keltem. Szédültem, támolyogtam, nagyon rosszul voltam” – mesélte Ferenc a lapnak. A férfi azonban nem a kórházba ment vissza, hanem a Szent Margit rendelőbe, ahol megvizsgálták, majd közölték, hogy betört a koponyája és nagy valószínűséggel a mellkascsontja is eltört.



A férfinek ezután vissza kellett mennie a Szent Jánosba, mert ott kezelték, az új diagnózis láttán azonban egyből felvették a traumatológiára.

Mindez még április végén történt, Ferenc május elsején jött haza a kórházból, de még most sincs jól. A sérült szemére nem lát, fejét nehéznek érzi és a fején lévő duzzanatok is megmaradtak.



A félrement diagnózis miatt a Bors megkereste a kórházat, de eddig még nem reagáltak.

Forrás: lajk.startlap.hu

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com