Börtön jár a HIV fertőzésért

Három évet kell rács mögött töltenie egy HIV fertőzött nővérnek, aki elővigyázatlanul adott be intravénás injekciót egy kisgyereknek.Namubiru
Nagy érdeklődés kísérte végig Ugandában annak a 64 éves nővérnek a perét, aki HIV pozitív. A nőnek azért kellett bíróság elé állnia, mert korábban óvatlanul adott be intravénás injekciót egy 2 éves gyereknek.

A kicsi szerencsére nem kapta el a fertőzést, ám a nővért, ennek ellenére, bűnösnek találták hanyagságért, és három éves börtönbüntetésre ítélték.

A nővér megpróbált azzal védekezni, hogy már 30 éve dolgozik gyerekekkel, és eddig egyszer sem követett el hibát. A kisgyerek apja azonban elégedett az ítélettel, hiszen a nővér hanyagsága miatt, veszélyben forgott a gyermek élete.

Ugandában nagyon komolyan veszik a HIV fertőzést, hiszen nemrég még minden harmadik ember fertőzött volt. Hála az intenzív kampánynak, ma már sikerült 10 százalék alá szorítani a HIV pozitív lakosok arányát.

Yoweri Museveni elnök hamarosan aláír egy olyan törvényt, amely bűnténynek mondja ki a HIV terjesztést. A parlament már elfogadta ezt a rendeletet, úgyhogy csak az elnök aláírására van szükség. Az új törvény értelmében 10 év börtönbüntetésre, vagy 1900 dolláros pénzbüntetésre lesz ítélhető az, akit bűnösnek találnak a fertőzés vádjában. Súlyos esetben mind a két büntetést kiszabhatják a vádlottra.

(Forrás: afriport.hu)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com