Brit fogorvosok a "munkahelyi sütizés" veszélyeire figyelmeztettek

A brit Szájsebészeti Kar által megfogalmazott ajánlás szerint a munkahelyeken minimálisra kellene csökkenteni a sütemény- és kekszfogyasztást, mivel az elhízáshoz vezet és a fogakat is rongálja - tudósított a BBC hírportálja.

Nigel Hunt professzor hangsúlyozta, hogy a brit munkahelyeken szükség lenne a sütikultúrának a megváltoztatására. A professzor szerint az édességek fogyasztását azzal lehetne csökkenteni, ha például ebédidőre időzítenék a közös sütizést vagy a nassolni valókat eltennék szem elől.



Hunt professzor, a Királyi Sebészeti Kollégium Szájsebészeti Karának dékánja azt javasolta, hogy 2017 "a sütikultúra elleni küzdelem" éve lehetne, mivel széles körben elterjedt, hogy a vezetők süteménnyel jutalmazzák a dolgozóikat, a dolgozók süteménnyel ünneplik egymást és a szabadságról visszatérők édes nassolni valókkal lepik meg kollégáikat. Noha ezek a kis ajándékokat jó szándékkal adják, mégis részük lehet az "elhízásjárvány" terjedésében és a fogak romlásában - jelentette ki a professzor.

A kar ajánlása szerint a munkahelyeken sütemények helyett inkább alacsony cukortartalmú alternatív rágcsálnivalókat fogyasszanak, segíthet a sütiporciók csökkentése is, kerüljék a nassolást és az édességeket inkább tegyék el ebédre, ügyeljenek a cukorbevitel mennyiségére és ne hagyják szem előtt az édességeket, mert akkor óhatatlanul többet esznek belőlük.



MTI

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com