Csalt a nyúlvérrel az AIDS-kutató

Öt év után derült ki, hogy az Iowa-i állami egyetem kutatója meghamisította a mintákat, és azt hazudta, hogy a nyúlvérrel gyógyítható a HIV.68008065440b7f0e5ef6z
Dr. Dong-Pyou Han, az Iowa-i állami egyetem orvostudományi tanszékének asszisztens professzora csúnyán átverte az egész világot!

A férfi öt éven keresztül szennyezte emberi antitestekkel a levett nyúlvért, majd előadta a „jó hírt” a kutatásokat vezető kollégájának, hogy rájött, a nyulak véréből készített szérum antitestei legyőzik a HIV vírust.

A szérumot elküldték egy másik labornak is, ahol megerősítették az eredményt, hiszen ők is a hamis mintát kapták meg, amiben nem a nyulak produkálták az antitesteket, hanem az utólag hozzáadott emberi vér.

A csaló professzor akkor bukott le, amikor a mintát egy harmadik laboratórium is ellenőrizte. Ők azt akarták kideríteni, hogy az antitestek a vírus melyik részéhez kötődve semlegesítik a HIV-et. Hamarosan rájöttek, hogy szándékosan került szennyezés a nyúlvérbe.

Dr. Dong-Pyou Han beismerte a csalást, amiért azonnal kirúgták. A hamisító beleegyezett, hogy három évig nem pályázik állami pénzre, és nem vesz részt állami egészségügyi projektben. A férfi ezzel megúszta a keményebb büntetést, ám arról nincs információ, hogy mi lett azzal a 19 millió dollárral, azaz 4 milliárd forinttal, amit öt évig a kutatásért kapott.

(Forrás: kurir.hu)

Hozzászólások

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

http://ujhazak.com