Csődbe ment a botrányba keveredett kínai vakcinagyártó

Bírósági határozat született arról, hogy csődbe ment a tavaly botrányba keveredett Csangcsun Csangseng kínai vakcinagyártó cég - adta hírül a Hszinhua kínai állami hírügynökség pénteken.Az északkelet-kínai Csilin tartomány székhelyén, Csangcsunban a bíróság kimondta, hogy a vakcinagyártó fizetésképtelen, átszervezésre pedig nincs lehetősége. A cég ellen folytatott nyomozás tavaly júliusban megállapította, hogy a veszettség elleni, elsősorban gyermekeknek szánt oltóanyagainak gyártási és ellenőrzési nyilvántartásait meghamisították, és hatástalan vakcinákat adtak el. Későbbi vizsgálatok arra is rávilágítottak, hogy a gyártó az oltóanyagokba lejárt szavatosságú folyadékot kevert.

    
2017 novemberében egy másik nyomozás kapcsán továbbá büntetést róttak ki a cégre a torokgyík, a szamárköhögés és a tetanusz elleni oltóanyagok jellemzőinek meghamisítása miatt. A Csangcsun Csangseng gyártási engedélyét ezek után bevonták, raktárkészletét lefoglalták, és kivonták a forgalomból a gyár vakcináit, a vállalat több vezetőjét, köztük a vezérigazgatót is letartóztatásba helyezték, valamint több helyi vezetőt menesztettek a cég botrányos ügyeinek elhallgatása miatt.


A vállalat "etikátlan módon" szerzett bevételeit a hatóságok lefoglalták, a bíróság pedig 9,1 milliárd jüan (387 milliárd forint) büntetést szabott ki. A botrányt követően a kínai központi vezetés átfogó vizsgálatot rendelt el a teljes oltóanyag-gyártási- és kereskedelmi láncra vonatkozóan.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com