Csont és bőr modellek miatt háborodott fel a közönség az Emporio Armani divatbemutatón

Senki sem a ruhákra figyelt, hanem a csontsovány lányokra, akik az új kollekciót mutatták be.Emporio ArmaniÉrthetetlen, hogy hogyan kerülhettek ennyire vékony modellek a kifutóra 2014-ben, amikor már a divatvilágban is arra fektetik a hangsúlyt, hogy a lányoknak egészséges testsúlya legyen. Az idei Emporio Armani bemutatón azonban csont és bőr modellek jelentek meg a kékben úszó, irizáló kollekció egyes darabjaiban.

A látványon a közönség is felháborodott. Ők a show után, a Twitteren üzentek a divatcégnek.
Kyle Rankin dalszerző a következő szavakat intézte az Armani felé:
„Szeretem a ruháit, és mindig szeretni fogom őket. De legyen szíves, engedje a modelleket ENNI. Olyan rossz a kilógó csontjaikat nézni!”

Egy másik néző, Phoebe Davis pedig arra a kérdésre kereste a választ, hogy az Armani modellek miért ilyen fájdalmasan soványak, és hogyan történhetett ez.

Emporio Armani 2A modellek súlya egy 2006-os tragédia óta lett állandó vitatéma. Akkor a 22 éves uruguayi modell, Luisel Ramo szívelégtelenségben életét vesztette egy divatbemutató után. A haláleset után, kitiltották a madridi divathétről a 18-as BMI alatti lányokat. 2012-ben a Vogue is az egészséges súlyú modellek mellé állt, és kijelentette, hogy nem fognak a lap oldalain 16 évnél fiatalabb, és túl sovány lányokat reklámozni.

(Forrás: divany.hu)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com