Dinnye nagyságú tumor nőtt a baba fenekén

Az anya inkább elhagyta a fiát, amikor meglátta, hogy egy tumorral jött a világra.tumorA 23 éves Lin Meng tavaly találkozott a 25 éves Shen-nel, akivel nem találtak munkát a városukban, ezért Pekingbe költöztek a fiú nagymamájához. A két fiatal hamarosan jól fizető állást kapott, tehát anyagilag minden megvolt, hogy megalapozzák a közös jövőjüket.

Az azonban túl gyorsan vett komoly fordulatot, hisz Lin Meng terhes lett. Ennek a lány egyáltalán nem örült, azt pedig egyenesen szégyellte, hogy a szülés után kiderült, az újszülött kisfiú fenekén egy narancs nagyságú tumor van. Az újdonsült szülők hazavitték a nagymamához a babát, ám Lin Meng továbbra sem békült ki azzal, hogy ilyen gyereke született. Végül az egyik nap kihasználta, hogy se Shen, se a nagymama nincs otthon, és elmenekült.

tumor2Shen mamája elmondta, hogy szerinte egész végig arra várt Lin Meng, hogy egyedül legyen, és leléphessen, ám ettől még a gyerek az övé, ez ellen a meneküléssel sem tud tenni. Az asszony hozzátette, hogy mindenben támogatta a párt, és a kicsit, tehát a nőnek nem lehetett oka panaszra.

A kisfiú édesapja nem hagyta sorsára a babát, hanem sorra járta a kórházakat, hogy valaki segítsen a gyermekén, ám az orvosok nem tudtak mit tenni. Mindeközben a kicsi fenekén már dinnye nagyságúra nőtt a tumor. Shen kitartó keresése végül sikerrel járt, mert talált egy olyan orvost, aki azt mondta, hogy el tudja úgy távolítani a tumort, hogy a kisfiú egészséges maradjon, és ne legyen elváltozás a testén.

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com