Doktor House epizódból tudta, hogy mi a beteg baja

Sorozatrajongó orvos mentette meg az életveszélyes tüneteket produkáló, német páciens életét.houseschäfer
Súlyos szívproblémákkal, magas lázzal, megnagyobbodott nyirokmirigyekkel, gyomorsavtúltengéssel, romló hallással, és látással került kórházba egy 55 éves német férfi, akinek az orvosai nem tudták, hogy mi baja.

A beteg ezért átkerült a marburgi egészségügyi központba, ahol fel nem ismert betegségben szenvedő embereket kezelnek. A férfi orvosa Jürgen Schäfer lett, aki imádta a Doktor House című, 2012-ben befejeződött, amerikai sorozatot, amelyben a bicskanyitogató stílusú House a legfurcsább betegséget is felismerte.

Dr. Schäfer, mint egy rendes rajongó, kívülről fújja a részeket, ezért öt perccel az után, hogy a kollégáival megvizsgálta a beteget, már tudta, hogy a páciense nemrég csípőprotézist kapott. Az orvos elmondta, hogy a sorozat egyik epizódjában a tünetekből kobaltmérgezést diagnosztizáltak.

Az orvos egyébként nem csak nézi a Doktor Houset, hanem sokszor fel is használja az ott látottakat az egyetemi előadásán. A mostani eset is elhangzott az óráján, ami úgy zajlott le a sorozatban, hogy House leendő anyósa súlyos beteg lett, mert hibás fém csípőprotézist kapott.

Dr. Schäfer természetesen jobban utána nézett a gyanújának, és vérvizsgálatot kért, ami alátámasztotta a megérzését. Ezután a fémprotézist kerámiára cserélték. A páciens vérének króm- és kobaltszintje hamarosan visszaállt a normálisra, és stabilizálódott az állapota. Az elmúlt 14 hónapban, a német beteg szívének kapacitása 40 százalékán működött, a hallása és látása viszont csak lassan javult.

A páciens elmesélte, hogy a tünetei akkor kezdődtek, amikor a kerámiaprotézise eltört, és fémre cserélték. Dr. Schäfer és a kollégái a műtét közben felfedezték, hogy néhány kicsi kerámiadarab a férfi testében maradt, és azok állandóan hozzáértek a fémhez. Ennek a súrlódásnak az eredményeként, kobalt és króm került a véráramba.

(Forrás: thestar.com)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com