Dührohama lesz bizonyos hangoktól a férfinek

Egy 39 éves férfi bizarr betegségben szenved, bizonyos hangok hallatán egyszerűen dührohamot kap.


Paul Tabachneck környezetében ezért óvatosan kell végezni néhány hétköznapi tevékenységet.

A különös a dologban az, hogy a férfi maga zenész, mégis vannak hangok, amelyek durván az idegeire mennek.

A New York-ban élő férfi kifejezetten irtózik a Zippo öngyújtó hangjától, vagy a mikróban lévő kukorica pattogásától. Ha ezeket meghallja, egyszerűen agresszív gondolatai lesznek és nem tud uralkodni magán.

article-2718198-204EC3FB00000578-549_634x339

A ritka betegség neve pedig mizofónia, az ebben szenvedők pedig a leghétköznapibb hangoktól is dührohamot kaphatnak

Paul először 14 éves korában szembesült azzal, hogy megőrjíti annak a hangja, ahogy az apja a fagylaltot a tálból kikaparja. Később már a hétköznapi zajoktól is kikészült.

Szüleinek végül feltűnt a fiuk furcsa viselkedése és elvitték a fülészetre. De ott azt mondták, hogy a hallása teljesen jó, a probléma inkább a fejében van. Végül 2010-ben állapították meg nála a mizofóniát. A zenész már 25 éve él együtt a betegségével és mostanra már kitapasztalta, hogy melyek a számára legkevésbé elviselhető hangok, ezért inkább elkerüli őket.

article-2718198-204EC49800000578-767_634x599

A moziban például messze ül azoktól, akik popcornt esznek, de a rágózástól is dührohama lehet. Mivel a körülötte lévő emberekkel gyakran konfliktusba kerül, dühkezelő tréningre is kell járnia.

Paul megtanult együtt élni a betegségével, menyasszonya pedig toleráns vele. Például mikor rágózik, soha nem fúj belőle lufit a párja mellett, mert tudja, hogy a férfit mennyire irritálja az a hang, mikor kipukkad.

A férfit viszont a hangszerek hangja egyáltalán nem zavarja, egyedül csak akkor, ha nincsenek felhangolva. Azért, hogy a környezete jobban megértse helyzetét a betegségéről egy dalt is írt. Ebben kifejti, mit éreznek a mizofóniások az idegesítő hangok hallatán.

 A mizofónia szó jelentése szerint a hangok gyűlölete. Az ebben a betegségben szenvedők olyan háttérzajokra érzékenyek, amelyeket az átlagemberek észre sem vesznek. Ha meghallják a zavaró hangot, akkor dühöt, pánikhangulatot és agressziót vált ki náluk. Sok betegnek pont az egyik hozzá legközelebb álló ember által kiadott hang a legirritálóbb. Emiatt általában lelkiismeret-furdalás gyötri őket.

Forrás: otvenentul

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com