Ebola – A melegeket hibáztatják Libériában

Eddig sem volt könnyű a homoszexuálisok élete a nyugat-afrikai térségben, de most már a házukból sem mernek kilépni.homosexualityHa valaki a saját neméhez vonzódik, akkor még mindig szembe kell néznie azzal, hogy a világ számos pontján az emberek nem fogadják el a másságot. Nyugat-Afrikára ez fokozottan igaz volt, ám Libériában a homoszexuálisoknak most még rosszabb az élete, mert a Libériai Egyházak Tanácsa kijelentette, hogy az egyre terjedő eboláért elsősorban a nem hagyományos párkapcsolatban élő emberek a felelősek.

Emiatt, az állásfoglalás miatt, annyira megijedtek az országban élő melegek, hogy fenyegetésnek vették, és már nem mernek kilépni az utcára, mert félnek, hogy esetleg rájuk támadnak.

Libériában jelenleg az ebola-járvány a legnagyobb tragédia. A legfrissebb adatokból az derült ki, hogy az eddig regisztrált 4665 betegből 2075 belehalt a betegségbe. Amikor megjelent az ebola, akkor csak 50 orvos állt készenlétben, ami azt jelenti, hogy minden 70 000 emberre jutott 1, emellett az alapvető egészségügyi felszerelések is hiányoztak.

Mindez ahhoz vezetett, hogy hamarosan megroggyant az infrastruktúra. A politikai légkör feszült lett, és az egyház egyre nagyobb szerepet kapott, ez pedig rossz hír a homoszexuálisoknak, mert a templomokban azt hallják az emberek, hogy Isten a járvánnyal bünteti őket másságuk miatt.

Emellett a hatalom sem enyhít a feszültségen, hiszen ők azzal fenyegetik az embereket, hogy 2 év börtönre ítélik azt, aki beteg rokont rejteget. Az ebola miatt a gazdaság is hanyatlik annak ellenére, hogy a gazdasági tárca, a donor országokkal összefogva, már az ebola utáni korszakra, az újjáépítésre készül.

(Forrás: afriport.hu)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com