Ebola - Meghalt a kísérleti gyógyszerrel kezelt libériai beteg

A javulás jeleit mutatta Abraham Borbor, akinek az állapota hirtelen rosszabbra fordul.ZMappAbraham Borbor egyike volt annak a három ebola-betegnek, akiket a kísérleti gyógyszerrel akartak meggyógyítani Libériában. A férfi esetében eleinte úgy tűnt, hogy beválik a szer, ám Borbor állapota rosszabbodni kezdett. A fertőzött halálát Lewis Brown tájékoztatási miniszter jelentette be.

ZMapp névre keresztelt kísérleti szérummal, az egész világon eddig hat embert kezeltek, közülük Afrikában, azon belül is Libériában, három beteg kapott a készítményből. A másik két libériai ebolás állapotáról nincs friss hír.

A szérum azonban két amerikai ebolás beteget meggyógyított. Őket nemrég engedték ki a kórházból. Az egészségügyi szakértők azonban rámutattak, hogy az amerikai fertőzötteket egy atlantai kórházban kezelte öt szakorvos és huszonegy nővér. Ezzel szemben Nyugat-Afrikában sokszor az alapvető orvosi felszerelések is hiányoznak.

A szérum hatékonysága, tehát egyelőre nem bizonyított. Mindeközben a hivatalos adatok szerint, az ebola több, mint ezernégyszáz ember halálát okozta eddig Guineában, Libériában és Sierra Leonéban.

(Forrás: hirado.hu)

Hozzászólások

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

Sétával csökkentheted a depresszió kialakulásának esélyét

Sétával csökkentheted a depresszió kialakulásának esélyét

Ennyi lépést kellene megtenned naponta a boldogságodért.

Soha ne kávézz piros bögréből!

Soha ne kávézz piros bögréből!

Az egészségednek árthatsz a színes bögrékkel.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

Komoly egészségügyi problémákat okozhat a szűk nadrág

Komoly egészségügyi problémákat okozhat a szűk nadrág

Akár kórházba is juttathat a szűk nadrág szindróma.

Allergia-kisokos

Allergia-kisokos

Minden, amit tudni kell az egyes allergiákról.

Előzd meg a popcorn agy kialakulását!

Előzd meg a popcorn agy kialakulását!

Ismerd meg a mentális állapotot, amit széttöredezett figyelem, szétszórt gondolatok és a gyors témaváltás jellemez.

Két hónappal a műtét után meghalt a férfi, aki először kapott génmódosított disznóvesét

Két hónappal a műtét után meghalt a férfi, aki először kapott génmódosított disznóvesét

A műtétet végző orvosok úgy gondolták, hogy legalább két évig fog élni Richard „Rick” Slayman.

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

http://ujhazak.com