Ebola – Október végén Európában is megjelenhet a betegség

A betegség terjedési mintázatának és a légi közlekedési statisztikáknak elemzése után jutottak arra a tudósok, hogy Franciaországot és Nagy-Britanniát is elérheti a járvány.ebolaKicsi a valószínűsége, de nem kizárt, hogy az ebola megjelenik egy gazdag és fejlett országban. A szakértők szerint, akik a betegség terjedési mintázatát és a légi közlekedési statisztikákat elemezték, 75 százalék az esély arra, hogy a járvány október végére eléri Franciaországot.

A vírus Nagy-Britanniában való megjelenésének 50 százalék az esélye.

A szakértők jelentése azon a felvetésen alapszik, hogy a légi forgalom teljes kapacitással fog továbbra is üzemelni az érintett régióban. Ha az utasok számát nyolcvan százalékkal csökkentenék, akkora 25 százalékra csökkenne az esélye annak, hogy az ebola megjelenik Franciaországban, és 15 százalék lenne a valószínűsége annak, hogy a járvány eléri Nagy-Britanniát.

Korábban Nagy-Britannia és Franciaország is hazaszállított egy-egy ebolás állampolgárt, akiket később gyógyultnak nyilvánítottak. A szakértői jelentés szerint azonban sokan új utazhattak haza Európába, hogy nem tudnak arról, hogy betegek.

Derek Gatherer, a Lancasteri Egyetem kutatója elmondta, hogy amennyiben folytatódik a betegség tombolása Nyugat-Afrikában vagy még rosszabb lesz a helyzet akkor csak idő kérdése, hogy egy beteg felszálljon egy Európába tartó repülőgépre.

Az egészségügyi szakértők szerint nagyon kicsi annak a valószínűsége, hogy egy gazdag és fejlett országban kialakuljon egy járvány. Európában ugyanis nem olyan zsúfoltságban élnek az emberek, mint egy monroviai bádogvárosban, ahol minden adott a vírus terjedéséhez. Egy modern nyugati városban teljesen más a környezet.

A hivatalos adatok szerint jelenleg 7200 ember kapta el az ebolát. Ebből a számból több mint 3400-an haltak meg Guineában, Libériában és Sierra Leonéban. A WHO arra figyelmeztetett, hogy a valós szám ennél magasabb lehet.

(Forrás: hirado.hu)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com