Ebolás öngyilkos merénylőkre figyelmeztetnek a biztonságpolitikai szakértők

A dzsihádisták hurcolhatják be a vírust Amerikába és Európába.ebolaisiRémisztő elmélettel állt elő az Egyesült Államok haditengerészeti akadémiájának egyik professzora, aki szerint egyértelmű, hogy az Iszlám Állam vagy más terrorista csoport úgy dönt, hogy elküldik a harcosaikat egy-egy nyugat-afrikai országba, ahol tombol az ebola, hogy megfertőződjenek, majd a betegséget továbbadják a repülőgépeken.

Al Shimkus kapitány szerint a fertőzött személy olyan öngyilkos merénylő lenne, akinek nem kell bomba, mert ő maga lenne az. Anthony Glees professzor, a Buckingham Egyetem biztonsági tanulmányok központjának igazgatója hasonló véleményen van.

Glees szerint kézenfekvő, hogy az Iszlám Állam harcosai hisznek az öngyilkos missziókban, és ez sem lenne más. A professzor elég vérszomjasnak és jól informáltnak tartja ahhoz a terroristákat, hogy elképzelhetőnek tartsa, hogy a dzsihádisták foglalkoznak a gondolattal, és tudják, hogy Nagy-Britanniában meglehetősen hanyagok.

Amanda Teckman, aki már publikált egy dolgozatot arról a fenyegetésről, amelyet egy ebolával végrehajtott kelet-afrikai bioterrorista támadás jelentene, elmondta, hogy globális egészségügyi és biztonságpolitikai kihívást jelentene egy ilyen támadás, ezért komolyan kell venni ennek a valószínűségét.

A média értesülései szerint egyébként az Iszlám Állam már eljátszott a gondolattal, hogy biológiai fegyvereket vetnének be. Ezt bizonyítja az is, hogy a szervezet egyik tagjának rajtaütésben lefoglalt laptopján olyan bizonyítékot találtak, amely lehetővé teszik, hogy a bubópestis kórokozóját átvigyék állatokról emberekre.

A tunéziai, kémiai és fizikai végzettséggel rendelkező harcos gépén olyan dokumentumot is találtak, amelyben kitérnek arra, hogy a biológiai fegyvernek az előnye az, hogy nagy emberi veszteségeket lehet elérni úgy, hogy csak kevés pénzt adnak ki ezért. Valamint, ha a vírust beoltják egy egérbe, akkor a betegség tünetei 24 órán belül jelentkeznek.

(Forrás: keletport.hu)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com