Egy fotós élete kockáztatásával készített képeket Libériában az ebola járvány központjában

Mivel az Ebola járvány tovább terjed Nyugat-Afrikában - és a jelenlegi halálos áldozatok száma több, mint 1000 - egy fotós bátran elutazott Monrovia-ba, Libériába, hogy a helyszínen készítsen képeket.

A képeket, John Moore (Getty Images) készítette élete kockáztatásával és szívszaggató jeleneteket örökített meg szétszakított családokról, valamint az egészségügyi dolgozókról akik küzdenek, hogy megmentsék betegeik életét. A nemzetközi orvos szakértők elismerték, hogy nem tudják pontosan hány haláleset köthető a halálos Ebola-vírushoz, és figyelmeztetnek rá, hogy a betegség sokkal gyorsabban terjed, mint eddig gondolták.

article-2725754-208E266800000578-342_964x617Az Orvosok Határok Nélkül szervezete a járványt Nyugat-Afrikában, egy háborúhoz hasonlította, és véleményük szerint a járvány akár további hat hónapig is elhúzódhat. Közben a "fronton" dolgozó orvosok jelentették, hogy nem tudják dokumentálni a betegek valós arányát, mert sok esetben otthon kezelik rejtetten őket, ahelyett, hogy a helyi Ebola központokba vinnék őket. A járványt úgy tűnik, eddig mérhetetlenül alábecsülték.

article-2725754-208D977B00000578-634_964x625 article-2725754-208D942100000578-423_964x626 article-2725754-208D951600000578-221_964x622 article-2725754-208DBBB000000578-604_964x615 article-2725754-208B4FDB00000578-503_966x671 article-2725754-20894AB200000578-379_964x633 article-2725754-208DBC2C00000578-6_966x622 article-2725754-208D8CF700000578-233_964x619 article-2725754-2089499100000578-697_964x594 article-2725754-208BD67300000578-347_964x645forrás:dailymail.co.uk

Hozzászólások

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

http://ujhazak.com