Egy idegen puszija miatt vesztették el 18 napos babájukat

Az orvosok egyelőre nem tudják hogyan kaphatta el az újszülött baba az életveszélyes vírust. A szülőket már letesztelték és nem találtak náluk fertőzést.

„Az egész mindössze két óra alatt történt. Először Mariana légzésével lettek gondok, utána pedig sorban kezdtek leállni a szervei” –mondta el a háromhetes kislány édesanyja a CNN-nek.



Nicole és Shane Shift pár napja még reménykedtek abban, hogy a pici lányuk felépül a vírusfertőzésből.

Azonban a kis Mariana belehalt a herpeszvírus okozta agyhártyagyulladásba., az orvosok pedig még nem tudják kitől kaphatta el a fertőzést, mivel egyik szülője sem hordozta a betegséget.



„A vírusos agyhártyagyulladás emberi érintkezéssel terjed. Már egy ártatlannak tűnő puszi is elég ahhoz, hogy egy újszülött kisbaba elkapja” – mondta el dr. Tanya Altmann, a kaliforniai Calabasas Gyermekkórház orvosa.

Ezért az újszülött gyerekek szüleinek azt javasolják, hogy mivel a babák immunrendszer még fejletlen, az első néhány hónapban ne vigyék nyilvános, zsúfolt helyekre. Azonban a legfontosabb, hogy próbálják megakadályozni az ártatlannak látszó puszikat.



A kis Mariana július elsején született, szülei egy hét múlva házasodtak össze. A kisbaba a ceremónia után rövid idő múlva rosszul lett.
„Észrevettük, hogy a kislány nagyon bágyadt, alig tudjuk őt felébreszteni, ráadásul enni sem kért. Azonnal kórházba mentünk vele, ahol hamar kiderült, hogy herpeszvírus-fertőzése van, ami, tekintettel a gyenge immunrendszerére, agyhártyagyulladást okozott.” -mesélte az anyuka.
Az orvosok azt gyanítják, hogy egy közeli hozzátartozótól kaphatta el a baba a fertőzést, de eddig még nem derült ki, hogy kitől.



A szülők rögtön kórházba vitték a kis Marianát, ahol kiderült, hogy vírusos agyhártyagyulladása van. A betegséget a herpesz okozta, amely egy puszival került a szervezetébe.
A babáért az orvosok 10 napon át küzdöttek, de nem tudták megmenteni.



„Kis hercegnőnk Mariana Reese Sifrit angyalszárnyakat kapott ma reggel 8.41-kor az apukája karjaiban, az anyukája mellett. Már nem szenved, Istennel van. Köszönjük mindenkinek, aki végigkövette az útját és támogatott bennünket. Élete 18 napjában nagy hatással volt a világra, reméljük, hogy a történetével rengeteg újszülött életét sikerül megmenteni. Nyugodj békében édes angyal.” -írta ki a közösségi oldalra a gyászoló anyuka.



A család még most sem tudja ki fertőzte meg a kislányt. Legtöbbet Shane szülei voltak a közelében, de a teszt náluk sem mutatta ki a vírust.

A gyerekgyógyász szerint az első két hónap kritikus a kisbabák életében, mert a vírusok gyorsan terjedhetnek a szervezetükbe. A babáknál gyakori, hogy elkapják a herpeszt, azonban az nagyon ritka, hogy agyhártyagyulladást okozzon náluk.



Forrás: nlcafe.hu, borsonline.hu

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com