Egymás kezét fogva születtek meg az ikrek! – fotó

Egy ohiói édesanyát megható pillanat érte, a szülésnél ikrei egymás kezét fogva jöttek a világra. A kivételes eseményről fotót is készítettek, a babákat így mutatták meg a szülőknek.


Az újszülött babák ún. mono-mono ikrek, mert közös magzatburokban fejlődtek.

Sarah Thistlethwait-nek néhány éve még azt mondták, hogy nem lehet természetes úton gyermeke.

Másfél évvel ezelőtt mégis kisfiúnak adott életet, tavaly augusztusban pedig újra teherbe esett és januárban kiderült ikreket vár.

ikrek(1)

A babák közös magzatburokban fejlődtek és közös méhlepényen is osztoztak. Ez a jelenség szörnyen ritka, tízezer terhességből mindössze egyszer van ilyen –mondta az Akron Beacon Journal-nak dr. Melissa Mancuso, aki világra segítette Sarah ikreit.

Az orvos elmondása szerint a közös magzatburok veszélyeket is rejthet, mert nagyobb lehet a genetikai betegségek kockázata. Az összetekeredő köldökzsinór pedig megfojthatja bármelyik babát.

ikrek

Az ikreknél szerencsére ilyen nem történt, egészségesen jöttek a világra, császármetszéssel. Mikor kiemelték őket pedig egymás kezét fogták.

"Még mindig nem tudom elhinni, hogy egymás kezét fogták. Ez annyira csodálatos. Már a születésük előtt is legjobb barátok voltak, és azok lesznek egész életükben" - mondta boldogan Sarah.

sarah-thistlethwaite (1)(2)

A két kislány a Jenna és Jillian nevet kapta.

article-2625299-1DBC03B700000578-374_634x395

article-2625299-1DBC03C300000578-184_634x411



Forrás: hír24

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com