Egyszerre fedezték fel a rákot a kétgyerekes házaspárnál

Egy ausztrál házaspár szerelemben élt és boldogan nevelte 3 és 1 éves kislányát, amíg valami szörnyű dolog történt.


Gemma és Matt Flanagan is összeomlott, mikor szinte egyszerre tudták meg, hogy rákosak.

A fiatal szülők teljesen kétségbeestek, de nem adják fel a reményt és küzdeni fognak a gyógyulásukért, hogy felnevelhessék kislányaikat. – írja a Daily Mail.

A házaspár alig pár nap különbséggel tudta meg a kegyetlen hírt, hogy Gemmának mellrákja van, Mattnek pedig vastagbéldaganata.

83432b9a126c554b13cf1359521e143e

A család március elején ment el a szokásos évi rutinvizsgálatra, amikor Gemma betegsége kiderült.

Az asszonynak mind a két mellét azonnal le kellett venni és azonnal elkezdték az agresszív kemoterápiát, hogy legyen esélye túlélni a halálos kórt.

A házaspár még alig tért magához a sokkból, amikor az orvos hívta Mattet és közölte vele, hogy vastagbéldaganata van. A férfi beleiben egy áttétes daganatot találtak, így a pár együtt kezdte el a kemót és a sugárkezelést is.

32A7FC0600000578-3514919-image-a-3_1459304256023

Matt és Gemma ráadásul anyagilag sem állnak túl fényesen, mert a gyerekek költségei mellett most már az orvosi kezeléseket is fizetni kell.

Ezért a család barátai létrehoztak egy GoFundMe jótékonysági oldalt, amelyen keresztül az emberek tudják őket támogatni. Szeretnének ezzel reményt adni a fiatal párnak, hogy harcoljanak a betegség ellen és az anyagi helyzetükön is segítsenek.

Forrás: blikk.hu

Hozzászólások

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

http://ujhazak.com