Elképesztő! Fejsérülés után lett zeneművész

A 41 éves Derek Amato zenei képességei egy erős fejsérülés után bontakoztak ki. Azelőtt sohasem foglalkozott zenével.


Derek nem gondolta volna, hogy élete teljesen megváltozik, amikor beverte a fejét egy kerti partin, amikor egy focilabdát akart elkapni. A férfi beütötte a fejét, agyrázkódást szenvedett, amely szerzett Savant-szindrómát okozott nála. A Savant-szindrómában szenvedőknél olyan képességek alakulnak ki fejsérülést követően, amelyek születéstől fogva nincsenek jelen.

Derek esetében ez a zenei képesség lett.
Csupán harminc emberről bizonyított a világon, hogy ezzel a furcsa állapottal él együtt. Derek az ütés előtt egyáltalán nem értett a zenéhez, képtelen volt kottát olvasni, esetleg dalokat komponálni. Azonban mára nyolc különböző hangszeren játszik mesteri szinten.

derek-amato

Derek teljesen élénken emlékszik az esetre, amely megváltoztatta az életét. A férfi súlyos agyrázkódást szenvedett, ráadásul hallásának 35 százalékát is elveszítette. Még mostanság is tapasztal fejfájást és néhány emléket is elveszített. Azonban ez még mindig igazán szerencsésnek mondható azzal együtt, hogy mit nyert.

[video width="600" ][/video]

Derek a baleset előtt nem tudta, hogy mit is kezdhetne az életével, mára azonban igazi zeneművész, aki már két albumot is kiadott. Zenei képességei teljesen ösztönösnek mondhatóak, hiszen a mai napig nem tud kottázni, azonban tudja, hogyan kell mozgatnia ujjait.
Sajnos lehetséges, hogy Derek egyszer csak elveszíti különleges képességét. A férfi elmondta, hogy biztosan letaglózná, hogyha ez történne, így reméli, hogy még sokáig vele marad a tehetsége.

derek-amato2-550x261

[video width="600" ][/video]


 

forrás: OddityCentral

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com