Ellepték az internetet a tamponnal pózoló fotók

Komoly célok állnak az új őrület hátterében.JustATampon 3A közösségi oldalakat szállta meg a #JustATampon elnevezésű kampány, amelynek a célja az, hogy végre megváltozzon a menstruációról való vélekedés és beszéd. Az elsősorban a Twittert megszálló mozgalom követői tamponnal pózoló képeket tesznek fel az oldalukra, hogy ezzel érjék el, hogy a téma ne legyen többé tabu.

A fényképek mellett, a kampányt szervező Plan UK és a V Point nevű website azt is lehetővé teszi, hogy az emberek elküldjék a tampon szót, amivel adakoznak. A szervezők elmondták, hogy az összegyűjtött pénzből szeretnénk orvosolni a menstruációhoz kapcsolódó problémákat.

JustATampon 2Terveik között szerepel például, hogy egy évre elegendő egészségügyi felszerelést küldenek az ugandai lányoknak, ám a kampány még ennél is többről szól. Az adományból segíteni szeretnének azoknak a lányoknak, akiket az egész világon hátrányos megkülönböztetés ér, amiért menstruálnak, de a pénzből a gyermekházasságok és a nemi megcsonkítások ellen is fel szeretnének lépni.

A szervezők arról is beszéltek, hogy lányok millióit éri diszkrimináció a nemük miatt. Ez abban érhető tetten, hogy egyes helyek mennyire szegények, és elkeserítő a menstruációs higiénia és egészség állapota.

Ugyancsak probléma, hogy előfordul, hogy azért gúnyolnak ki egy lányt, mert nem megy iskolába a nehéz napokon. Sokkoló adat, hogy az egész világon csak a lányok 12 százaléka számára elérhetők a menstruációhoz kapcsolódó termékek.

justATamponA #JustATampon kampányhoz komikusok, riporterek, sztárok, politikusok és előadók csatlakoztak egy-egy képpel, illetve adománnyal.

Nemrég 3 hölgy pedig kifejlesztett egy profi menstruációs bugyit, bővebben itt olvashatsz róla.

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com